”Ismerem a békességet

Bár szívem s testem elhal

A lelkemet horgony tartja

Velem minden jól van.”

Újra és újra ezt a régi himnuszt énekeltem, remélve, hogy szavai békességet hoznak majd. De nem éreztem. A lelkem nyugtalan volt, sőt rettegtem. „Hol van Isten ebben a zűrzavarban? Hol van Isten a bizonytalanságomban?”

Bizonyosan, pont úgy reagáltam, ahogy a tanítványok a tengeren, a vihar közepén. Jézus, akit cseppet sem zavart a vihar, egy párnán aludt. A tanítványok kétségbeesetten ébresztették Őt: “Mester, nem is törődsz vele, hogy elveszünk?”. Jézus felállt, és így szólt a tengerhez: “Nyugodj le. Csendesedj el!” Erre a vihar lecsillapodott, és a tenger lecsendesedett. Ezúton Jézus kérdezte tanítványait: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” Azonban nem arra utalt, hogy féltek a vihartól; azt kérdőjelezték meg, hogy Jézus törődik-e velük. 1

Magam is pontosan ugyanezekkel a félelmekkel kűzdöttem: Istenem, téged nem érdekel? A békességemet, és néha még a hitemet is meghatározták a dolgok, amik nem az én elképzeléseim szerint történtek.

Íme, néhány gondolat arról, hogy milyen hozzáállással fosztottam meg magam a békességtől:

  • Veszteség – az összetett szörnyeteg. Hajlamos vagyok minden új veszteséget összekötni a korábbi veszteségeimmel, és a friss fájdalmat az összes múltbeli fájdalmaimmal együtt újra átélni.
  • Lemondás – Ó, micsoda küzdelem, amikor tudjuk, hogy Isten akarata ellentétben áll a sajátunkkal!
  • Hiány – Amikor valamire szükségem van (vagy csak nagyon akarom), de nincs meg, nehéz elfogadni a békességet.

Talán te is voltál már hasonló helyzetben. Elég nyilvánvaló, hogy ilyen időszakokban, képtelenség elvárni, hogy nyugodtak legyünk, csakúgy ahogy tudjuk, hogy egy nagy viharban, a tenger közepén hánykolódó kis hajón is megijednénk. Isten nem bánja a rémült reakciónkat – tudja, hogy a vihar mennyire rémísztő – de azt mondja, Jézus velünk van a csónakban, és nem kell megkérdőjeleznünk, hogy törődik-e velünk vagy sem.

Visszatérve a zaklatott lelkiállapotomhoz – nemrégiben, hirtelen és fájdalmas módon, elvesztettem egy családtagomat. Közben az egyik gyermekem súlyos betegséggel nézett szembe, míg a másik egy fontos kihívást jelentő válaszút előtt állt. Néha minden elviselhetetlennek tűnik. Ilyenkor a lelki békém kicsúszik a kezemből, és az apostolokhoz hasonlóan megkérdőjelezem Istent gondoskodását.

De természetesen Jézus velem együtt evez a csónakomban, és törődik velem. Újra elolvastam azt a történetet. Újra és újra elénekeltem annak a gyönyörű himnusznak a sorait, visszahívtam a békét a lelkembe, és az eljött.

  1. Lásd Márk 4:35-40.↑