Egyesek úgy tartják, hogy a boldogság olyan, amilyenné mi tesszük. Minél több időt töltök egy barátommal, annál inkább meg vagyok győződve, hogy ez tényleg igaz.
Néhány évvel ezelőtt egy sikeres üzletember volt. Aztán az egyik alkalmazottja idegösszeomlást kapott, és egyszer csak megjelent egy puskával, hogy a munkahelyén mindenkit megöljön, akit csak tud. A barátom megpróbálta lefegyverezni, és emiatt elvesztette az egyik kezét és az egyik szemét. A hetekig tartó kórházi ápolás felemésztette minden megtakarítását. A feleségem és én ezután találkoztunk vele, amikor önkénteskedni kezdtünk egy hajléktalanszállón. – Ott élt. Parkinson-kórban szenvedett és a bőrrák egy súlyos formájával küzdött. Alig tudott járni, segítség nélkül nem tudott felállni a székből, mégis az egyik legvidámabb és legpozitívabb ember volt, akivel valaha találkoztam.
Azóta a menhelyről egy lakásba költözött, ahol a kis nyugdíjából él. Két műtét megállította a rákot, mielőtt az továbbterjedhetett volna, és különböző gyógyszerekkel és terápiával segítik megbirkózni a Parkinson-kórral. Még mindig vannak napok, amikor alig van ereje bármihez. Ilyenkor elviszem az orvoshoz vagy bevásárolni, és közben rengeteget tanulok tőle. A teendőktől és a fáradtságtól függetlenül, a napi elvégzendő feladatok listáján van egy titkos pont – soha senkit nem hagyhat mosoly nélkül. Nincs alkalom, hogy ezt a célját ne teljesítené. Akivel csak beszél, mindenkitől megkérdezi, hogy hívják, hogy nevén szólíthassa őket, amikor vidáman elbúcsúzik. Sőt a legközelebbi találkozáskor is emlékszik rá. Mindig megtalálja a módját, hogy felemelje az embereket. Bármit megtesz ennek érdekében – rengeteget bókol, mindenféle vicceket mesél, kigúnyolja magát…
Sokan az ő helyében megkeserednének és Istent hibáztatnák, de nem az én barátom! “Nem is lehetne úgy élni!” – mondta – “Nekem pedig még sok mindent meg kell élnem!”
A boldogság olyan, amilyenné tesszük.