Egy közlekedési lámpánál jótékonysági gyűjtést végeztem, és egy érdekes dologra lettem figyelmes. Bárki elsétált mellettem, fejével felém biccentve rám mosolyogott, mire én ugyanezt tettem. Valami összekötött minket, akik gyalog voltunk. Mintha valamiféle cimboraság, valami közös lett volna az autók között lavírozó emberek között, ami – ha csak egy pillanatra is – de összetartott minket.
Elgondolkodtam az emberi kapcsolatainkon és Krisztus összetartó erején. Pál azt mondja: “Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza-népe Istennek.” (Efézus 2:19 RUF) Nyilván, egy látható és megfogható összetartozásról beszélt, ahol szinte azonnal képesek lehetünk mélyen és mégis közvetlen módon kapcsolódni egymáshoz és keresztény társainkhoz. Felismerni a Krisztushoz való kötődést másokban megerősítő és bátorító hatással kéne legyen ránk.
Nagyon fontos dolog az egység a Krisztushoz tartozók között. Emberként vonzódunk a saját “nyájunkhoz”, azokhoz az embercsoportokhoz, akikkel azonosulni tudunk, találunk kapcsolódási pontokat, akik hasonlóak hozzánk. A keresztényi körökben azonban egy zavaró tényezőt jelent, amikor felekezeti, vagy tantételbeli különbözőségekből fakadó, sőt gyakran kultúrális háttérből vagy neveltetésből eredő vitás kérdésekbe keveredünk. Ez meggátolja, hogy kialakulhasson az a fajta “jó és gyönyörűséges” egység és összhang, amiről a Biblia beszél. (lásd Zsoltárok 133:1).
Jézus imádkozott a hívők közötti egységért, amikor a földön járt – “Könyörgök… legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” 1 Ez nem azt jelenti, hogy ne lehetnének nézeteltéréseink vagy soha ne lehetnénk más véleményen, hanem azt, hogy úgy tekintünk egymásra, mint akik egy csapat, vagy egy család részeként, ugyanazt a Nagy Küldetést szeretnénk betölteni – hogy megosszuk Jézus Krisztus jó hírét, akivel csak tudjuk.
Ez a világ nem az otthonunk, és mégis egy több millió testvérből álló család vagyunk, akik egymáshoz hasonló módon megpróbáltatásokon, bajokon és küzdelmeken, megyünk át. Ha egy olyan egyszerű dolog képes összekötni az embereket, mint hogy gyalogosan járnak egy forgalmas utcán, függetlenül attól, hogy mivel foglalkoznak, és hová tartanak, mert úgy látják egymást, hogy ugyanazokat a dolgokat élik át, akkor nekünk is képesnek kéne lennünk kapcsolatot érezni más hívőkkel, akiknek hasonló hitük és hasonló céljaik vannak.
- János 17:21 SZIT↑