Sztárénekesek

Amikor a gyerekeim kicsik voltak, egyszer olvastunk egy régi hagyományról, ami Európa több térségére is jellemző volt a középkorban. A gyerekek és fiatalok házról házra jártak és karácsonyi dalokat énekeltek, amiért időnként adományt is kaptak.

Így mi is elkezdtük követni a szokást. Eleinte nagy bátorság kellett ahhoz, hogy megnyomjuk a csengőt, de idővel megszoktuk az kaputelefonokon érkező „Kik vagytok?“ kérdéseket. Mindig lelkesen válaszoltunk: „A sztárénekesek és azért jöttünk, hogy énekeljünk Önnek és boldog karácsonyt kívánjuk.“ Az ajtó szinte mindig kinyílt, a lakók pedig összegyűltek, hogy meghallgassák énekünket és viszonzásul ők is boldog karácsonyt kívánjanak. Sokaknak eszébe jutott a régi hagyomány és hálásan köszönték meg a karácsony szellemében tett látogatást. Sok magányos, beteg vagy idős emberrel volt lehetőségünk időt tölteni.

Egy alkalommal egy társasház liftjében rekedtünk és addig énekeltünk, amíg ki nem szabadítottak bennünket. Máskor tanúi voltunk, amint két szomszéd, akik évek óta nem voltak beszélő viszonyban, kölcsönösen megbocsátottak egymásnak és boldog karácsonyt kívántak a másiknak.

Ahogy teltek az évek, egyre több gyerek és fiatal, köztük saját unokáimmal, kezdte követni az általunk újjáélesztett szokást. Egyikük sem hivatásos énekes. Egy ilyen hagyományhoz egyetlen dolog szükséges: öröm.

Az egyik karácsonyon több húr is elszakadt a gitárunkon és egyébként sem mentek túl jól a dolgok, végül mégis éppen ez lett az az alkalom, amikor a legmeghatóbb dolgot tapasztaltuk. Találkoztunk egy férfival, akinek gipszben volt az egyik lába, így karácsony estéje nem a szokásos partival telt szerettei körében. Neki is énekeltünk, ő pedig megmutatta távol élő családtagjairól készült képeit. Távoztunkkor azt mondta, hogy ez volt élete legcsodálatosabb karácsonya!

A legnagyobb ajándék 

Ha még nem fogadtad el Isten legnagyobb ajándékát, Jézust, most azonnal megteheted, ha elmondod ezt az imát:

Köszönöm Jézus, hogy eljöttél a földre, hogy megismerhessem a Mennyei Atyám szeretetét. Köszönöm, hogy meghaltál értem, hogy megbékélhessek Istennel és örök életem lehessen a mennyországban! Jézus, most elfogadlak Megváltómnak. Kérlek, segíts, hogy személyesen is megismerhesselek és megtapasztaljam a szereteted. Ámen.