Közeledik a karácsony, én pedig egyre gyakrabban gondolok a színes fényekre, karácsonyfákra, ajándékokra, karácsonyi dalokra, templomi harangokra, és elsősorban Megváltónk, Jézus Krisztus születésére. Valami oknál fogva hasonló gyakorisággal jutnak eszembe a süvegcukorkák, csokoládédíszek és egyéb, gyerekkorom karácsonyait idéző nyalánkságok is.

Idén nem lesz alkalmam élvezni ezeket. Tavaly egy bizonyos betegség miatt az egész gyomromat eltávolították, így soha többé nem ehetek édességet. Nem vagyok elcsüggedve, mert találtam valamit, ami ezeknél is édesebb. A barátaimat és a családomat. Hálás vagyok megújult egészségemért, illetve, hogy végre úgy utazhatok, hogy nem kell tartanom egy sürgősségi vérátömlesztés szükségességétől vagy attól, hogy hirtelen nem kapok levegőt. Minden nap ízlelgetem Isten jóságát, megtapasztalom kegyelmét és számos csodát és áldást. Most ezek elégítik ki édesszájúságomat. Nem hiányoznak a cukorkák.

A szokásos karácsonyi nyalánkságok helyébe idén egy kiskutya lépett, unokám selymes arcocskájának simogatása, szemeinek ragyogása mellé, és persze a férjem, amint kéz a kézben sétálunk és hallom, ahogy ismételten megerősíti, mennyire örül, hogy feleségül vett. Édességek helyett naponta ízlelem az örömöt, amikor a lányom hálás értem, az orvos jó hírrel fogad, amikor gyönyörködhetek a téli tájban, az őz kecsességében vagy a vadpulykák és egyéb vadak életében.

Régen nagyon szerettem a karácsonyi sütiket. Idén azonban a karácsonyra jellemző terülj-terülj asztalkák helyett mások elé terítek asztalt, hogy örömöt vigyek életükbe. Amikor megújult egészségemre gondolok a sok évi betegeskedés után, hálát adok Istennek, aki új lehetőséget adott nekem az életre. Nem hagyom kárba veszni ezeket a drága ajándékokat. A kapott energiát arra használom, hogy sajátos karácsonyi „finomságokat“ osztogassak.

Mindannyian jó dolgokat szeretnénk az életünkbe. És ezt meg is kapjuk. Nem kell mást tennünk, mint szétnézni magunk körül. Élvezd a karácsonyt! Szeresd az életet és Istent, Aki teremtette! „Érezzétek, és lássátok, hogy jó az ÚR!“ 1 Nem fogsz elhízni tőle. Jobb a szívnek, mint egy sikeres bypass műtét és évekkel fog megfiatalítani. Nem fogja megemelni a vércukrodat, de erősíteni fogja benned a reményt.

Vagy ami még ennél is jobb: legyél te magad ennek a hírvivője! Az apró jótettek és kedvesség osztogatója. Az „emberek iránti jóakarat“ édesítse meg a karácsonyod! Ízlelgesd és add tovább!

  1. Zsoltárok 34:9