A megfelelő ár

A kommunista Romániában nőttem fel, ahol a vallás államilag be volt tiltva, így nem volt egyszerű „megtalálni a karácsonyt.“

„Ne használd a karácsony szót az iskolában és idegenek között,“ mondták otthon, amikor iskolás lettem. Otthon használtuk a kifejezést, mert családom idősebb tagjai a tilalom előtt születtek és még mindig tartották az ünnepet. Mindenki más „újévi fának“ nevezte a karácsonyfát. A karácsony maga pedig a „a tél ünnepe“ volt. Ha gyerekként ajándékot kaptunk, a karácsonyt soha nem említették ezzel összefüggésben.

Néhány éves voltam, amikor először vettünk fát. Az ágakon valódi gyertyák voltak és minden nap az volt a jutalmam, ha jó voltam, hogy néhány percre meggyújthattam őket.

Néhány évvel később emlékszem, ahogy néztem az otthonunkban található egyetlen ortodox ikont a karácsonyfa ágain keresztül és azon tűnődtem, hogy vajon van-e összefüggés a kettő között. Ki lehet a képen? Miért van képünk olyasvalakiről, akit nem is ismerünk?

Emlékszem az első olyan karácsonyra is, amit családunk vidéki rokonainál töltöttünk. Az ott élők kicsit több szabadságot élvezhettek, így betlehemesek is járták a házakat, akik énekeltek nekünk az első karácsonyról. Csodálatos volt, de nem igazán értettem. Csak a kommunista rezsim bukása után volt lehetőségem megismerni az igazi karácsonyt és a Biblia igazságait.

Amikor édesanya lettem, az otthonunk megtelt karácsonyi zenével és minden szeglete fel volt díszítve, az arcomat mégis gyakran áztatták könnyek. Igaz, hogy boldog voltam, de a szívem belesajdult a gondolatba, hogy Isten értünk adta az egyetlen Fiát, hogy megmentsen minket. A gondolat, hogy én magam feladjam az én Emánuelem valaki másért elképzelhetetlen volt számomra. Arra készen álltam, hogy a saját életemet odaadjam valaki másért, de a saját fiamat soha!

A gondolat, hogy Isten odaadta a saját Fiát, tudva, hogy mi vár rá, hihetetlennek hangzott. Boldog voltam és hálás, hogy Isten megtette ezt, de a szívem mégis belesajdult a gondolatba. Az öröm jelen volt, a karácsony örök öröme, de Isten értünk tett áldozatának súlya is.

Ma is kicsordul a könnyem karácsonykor, amikor eszembe az örömöm mögötti bánat, ugyanakkor az öröm mindig elnyomja a szomorúságot. És ez így helyes. Isten hajlandó volt megfizetni ezt az árat, mert annyira szeret bennünket!