Az egyik történet Márk evangéliumában egy béna személyről szól, akit Jézus meggyógyított. Annyira zsúfolt volt a szoba, ahol Jézus tanított, hogy a férfi barátainak meg kellett bontaniuk a tetőt, hogy ott az ágyával leeresztve bejuthasson. Jézus első szavai így szóltak hozzá: “Bűneid megbocsáttattak”.

Néhányan a tömegben csodálkoztak Jézus kijelentésén, hogyan állíthatja, hogy meg tudja bocsátani a bűnöket, ezért Ő így folytatta: “Hogy megtudjátok, hogy van hatalmam bűnöket megbocsátani, kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!”

Természetesen a férfi pontosan ezt tette. De belegondoltál már, hogy Jézus miért a megbocsátást biztosította számára először? Nem a gyógyítás volt a legnyilvánvalóbb szükséglete? Nos, Te vagy én – akik akkora hangsúlyt fektetünk arra, hogy boldoguljunk ebben az életben – lehet, ezt gondoljuk. Talán aznap, még a béna ember is ezt gondolta, Krisztus azonban, aki az egész örökkévalóságot látja, tudta, hogy leginkább megbocsátásra volt szüksége.

Újra olvastam ezt a történetet, miután megtudtam, hogy egy ismerősöm elhunyt. Egy újabb család maradt szülő nélkül. Mennyi fájdalom! A szívem válaszért kiáltott: Jézus, miért nem gyógyítasz meg minket most? Hogy engedheted meg, hogy ennyire összetörtek legyünk? Azt hiszem, minden szomorú hír hallatán kicsit így érzek, és ez így van rendjén. De felfigyelve a történetnek erre a sorára, most azon töprengtem, hogy talán én nem értem a dolgokat.

Azt szeretném, hogy jól legyek – most. És azt akarom, hogy mindenki jól legyen. Gyógyulást, ellátást, békét, biztonságot, örömöt szeretnék, és minden olyan dolgot, ami az életet rendbe teszi. De Jézus már rendbe tette az életet, amikor felajánlotta a bűnök bocsánatát, ahogyan a béna embernek is először a lelkét gyógyította meg, mielőtt gyógyulást nyújtott volna a testének.

Ebben az évben annyi veszteség érte az én kis világomat, ami arra kényszerített, hogy többet elmélkedjek a fenti gondolatokról. Tényleg a Mennyben van a reménységem, vagy erre az életre tartalékolok? Jézus figyelmeztetett, hogy még a követőinek is lesznek gondjaik ebben a világban, és továbbra is szembesülünk majd veszteségekkel, a halállal, szenvedéssel. De ezt azzal az ígérettel folytatta, hogy Ő már győzedelmeskedni, és segíteni fog – nekünk is – hogy ugyanezt tegyük.

Ezért minden okunk megvan az örömre.