Fiatalkoromban rengeteg időt kellett tömegközlekedési járműveken utazással töltenem. Lengyelországban a buszok gyakran annyira tele voltak, hogy a tömeg konkrétan úgy tartott, hogy szinte le se ért a lábad. A végállomásnál laktunk. Minden megállónál míg hazáig értünk, ha éppen nem tudtunk leülni, és nem volt kapaszkodónk sem, a leszálló utasok, akik próbáltak keresztülvergődni az ajtóig, magukkal sodorva nagy eséllyel a földre tepertek.
Erről az emlékről az jut eszembe, hogy milyen világban is élünk ma. Volt idő, nem is túl régen, amikor a nyugati társadalmak elvárásait és normáit a keresztény értékek és a moralitás tartotta fenn. Még azok számára is, akik nem tartották magukat istenhivőnek, az “általános keresztény értékek” voltak a meghatározóak. Mostanra azonban, már sok ország teljesen poszt-kereszténnyé vált.
Sajnálatos módon, néhány ember úgy tekint a hitre, mint ami elavult, elnyomó és a mai modern világ problémáival szemben irreleváns. Ez nagyon elkeserítő tud lenni. Néha az az érzésem, hogy Góliát agyonüti Dávidot. Egyetlen dolgot tehetek a változás érdekében, hogy hűen kitartok a hitemben és imádkozom, hogy Isten tegye meg a többit.
Nos, nem vesz körül akkora tömeg, ami fenntartana, mint a buszon, sőt többnyire inkább úgy érezheted, hogy egyedül vagy az utadon. A jóért való kűzdelemhez kitartás, ellenállás és kűzdelem szükséges, ami szintén nehéz lehet. Előfordulhat, hogy ellenállásba ütközünk, és nem mi fogjuk megválasztani az eredményt. De akkor is, ez a mi időnk, hogy tartsuk a frontot, és felfedezzük, hogy Isten Igéjéért és igazságáért igenis érdemes kiállni. Ha hűségesek vagyunk, akkor már győztünk, mert Ő, aki bennünk van, nagyobb bármilyen akadálynál!1
- Lásd János I. levele 4:4. ↑