Lukács evangéliumából megtudhatjuk, milyen rendkívüli módon találkozott Jézus Zákeussal, a zsidó férfival, aki a római kormány egyik főadóbehajtója volt.

“Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt.” 1

A Jakab király bibliafordításban vendéglősként is említik, ami abban az időben adószedőt is jelentette. A zsidó lakosság általában megvetette azokat, akik ilyen munkakörben dolgoztak. Nem pusztán azért, mert a rómaiak részére végezték e tevékenységet, hanem mert a saját nyereségük érdekében extra kamatot is felszámoltak. Olykor másokkal végeztették el az adóbehajtást, ebből adódóan nevezték őket főadószedőnek. Úgy tűnik, Zákeus is ebbe a kategóriába tartozott. Darrell L. Bock amerikai evangélikus keresztény újszövetségi tanulmánya szerint: “Az egyenes adók közé tartozott a fejadó (általános állampolgári adó) és a földadó (az egyén termésére kivetett adó). Ezeken a közvetlen adókon kívül létezett egy sor közvetett adó is, amely egy adott régióban vásárolt vagy bérelt tárgyakra vonatkozott.” 2.

Jerikó városa jól ismert vámszedőhely volt, mivel jelentős kereskedelmi forgalmat bonyolított Júdea és Perea között. Ebből kifolyólag, egy igen jövedelmező foglalkozás lehetett ott adószedőnek lenni.

“Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól.” 3

Zákeus valószínűleg hallott Jézus szolgálatáról, és szeretett volna többet megtudni Róla. Azonban, a nagy tömeg megakadályozta, hogy Jézus közelébe férkőzzön, alacsony termete pedig külön kihívást jelentett, hiszen nem látott el a tömegben lévők feje fölött. Ha látni akarta Jézust, Zákeusnak fel kellett találnia magát – és így is tett.

“Előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy onnan nézhesse őt, amikor arrafelé haladt.4

Ez a fafajta hasonlít a tölgyfához, de rövid törzse, és széles ágai miatt könnyen fel lehet rá mászni. Ugyanakkor, egy felnőtt részéről meglehetősen méltatlan viselkedésnek tartották, ha fára mászott, különösképp, ha az illető rangos pozíciót töltött be, vagy vagyonos tagja volt a közösségnek. Zákeus tettei arra utalnak, hogy nem pusztán kíváncsiságból akarta megpillantani Jézust.

“Jézus amikor odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” 5

Jézus nem csupán észrevette, hanem meg is szólította őt. Arról persze nem szól a történet, hogy honnan tudta Zákeus nevét. Talán természetfeletti módon, hasonlóan, mint “Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság. Nátánaél megkérdezte tőle: Honnan ismersz engem? Jézus így válaszolt neki: Mielőtt Fülöp idehívott téged, láttam, hogy a fügefa alatt voltál.” 6. Vagy talán azért tudta, mert az emberek a nevét kiáltozták; de az is lehet, megkérdezte másoktól.

Zákeus “ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg.”7

Míg Zákeus örült, hogy Jézus betért a házába, az emberek felháborodva “bűnösnek” kiáltották ki őt, hangot adva az adószedőkről alkotott véleményüknek és felindultságuknak, amiért kihasználják az adófizetőket. Mindeközben Jézust is hibáztatták, hogy bűnösökkel barátkozik.

“Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak.”8

Zákeus kijelentése a jelenre és a jövőre is vonatkozott – vállalta, hogy az akkori vagyonának felét a szegényeknek adja, és ezen felül négyszeresét fizeti vissza, ha valakivel szemben igazságtalanul viselkedett. Jézussal való találkozása gyökeresen megváltoztatta Zákeus pénzhez való viszonyulását; ahelyett, hogy arra használta volna, hogy másokból hasznot húzzon, most már mások segítésére és szolgálatára akarta fordítani azt.

Zákeus ígérete – a vagyona felének elajándékozása, és a jogtalanul elvett pénzek négyszeres visszafizetése – messze túlment minden elváráson. A zsidó vallásban már a vagyon 20 százalékának felajánlása nagylelkűnek számított, és nem tartották körültekintőnek, aki ennél többet adakozott. Akit pedig bűnösnek találtak, mert kihasználta zsidó társait, annak további 20 százalékot kellett visszafizetnie. Zákeus fogadalma érzékelteti a benne lezajlott változásokat. Tudta, hogy becsapott másokat, és elkötelezte magát, hogy visszafizeti azoknak a pénzét, akiktől lopott. Ezáltal, Zákeus megmutatta, hogy hogyan kell nagylelkűen bánni a pénzzel.

“Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”9

Zákeus szívének megváltozása üdvösséget hozott számára és háza népének. Az Apostolok Cselekedetei rész rengeteg esetről beszámol, amikor egész családok és hozzátartozóik részesülnek az üdvösségben (lásd Apostolok Cselekedetei 11:13-14, Apostolok Cselekedetei 16:15,31 és 18:8). Zákeus vámszedői státusza nem jelentett akadályt számára és családjának, hogy Istenhez juthassanak, mert helyesen reagált, amikor Jézus megjelent.

Jézus célja – születésének, életének, halálának és feltámadásának oka – az volt, hogy “megmentse az elveszetteket”. Zákeus Jézussal való találkozásán keresztül megláthatjuk, hogy a megváltás még egy hozzá hasonló ember részére is áll. Úgy tűnhetne, hogy Zákeus – nem csupán egyszerű bűnösként, hanem az elnyomó Római Birodalom kiszolgálójaként, aki a saját népének kárára gazdagodott – az üdvösség esélytelen jelöltje volt. Jézussal való találkozása azonban teljesen megváltoztatta az életét. Jézus hajlandó volt mögé nézni a társadalom által megvetett és elutasított karakterének, és a kapcsolódást kereste vele, hogy megadja neki az üdvösség lehetőségét.

Legyünk mindannyian Jézus tükörképei, még akkor is amikor azokkal találkozunk, akiket megvetnek, vagy akik rosszul bánnak velünk és másokkal. Mutassunk szeretetet, toleranciát és megbocsátást mindenkinek, akikkel kapcsolatba kerülünk. Tegyünk meg mindent, hogy olyanok legyünk, mint Jézus.


  1. Lukács evangéliuma 19:1-2 RUF
  2. Darrell L. Bock, Luke Volume 1: 1:1-9:50, 331
  3. Lukács evangéliuma 19:3 RUF
  4. Lukács evangéliuma 19:4 RUF
  5. Lukács evangéliuma 19:5 RUF
  6. János evangéliuma 1:47-48 RUF
  7. Lukács evangéliuma 19:6-7 RUF
  8. Lukács evangéliuma 19:8 RUF
  9. Lukács evangéliuma 19:9-10 RUF