Képzelj el egy apró, kemény, sötétségbe zárt magot. Az eső hullik, a nap süt és az apró magban a sejtek szaporodni kezdenek. Hamarosan egy új élet hajtása jelenik meg. Egy új növény növekedik.
Most képzelj el egy kemény, barátságtalan burokba zárt madárfiókát. Megjelenik egy repedés és a kis teremtmény elkezd kopogtatni, majd hamarosan kitör egy apró, sárga, pelyhes csibe.
Ez csupán néhány megnyilvánulása az új életnek, amit a szemünkkel minden évben, évszakról évszakra láthatunk.
Az új élet növekedését elvárjuk, ugyanakkor nem számítunk arra, hogy, ami egyszer már meghalt, ismét életre keljen. Egy halott madár nem fog újra repülni. A Biblia ugyanakkor azt mondja, hogy Jézus feltámadását sokan láthatták a saját szemükkel:
„Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre.” [II. Korinthus 15:3-6]
Mi pedig, az akkori szemtanukhoz hasonlóan, álmélkodva állunk. Hogyan képes egy élettelen, megtöretett, a hideg, sötét sírban fekvő test ismét életre kelni? Krisztus feltámadásának csodája, a természet rendjével szembeszállva, meghaladja a mi emberi eszünket.
A csoda ugyanakkor nem ér itt véget. Ahogy C.S. Lewis (1898-1963) írta: „Jézus kifeszített egy ajtót, ami az első ember halála óta zárva volt. Szembeszállt, megütközött és legyőzte a halál királyát és emiatt minden megváltozott.”