Jézus követőiként – amikor belegondolunk, hogy Jézus halála által megmenekültünk attól, hogy örökre elszakadva éljünk Istentől – a “hála” kéne legyen az alap hozzáállásunk. Az öröm fényében lépteinknek könnyedebbé kéne válniuk, hogy az egyébként teherként nehezedő körülmények lényegtelenné válva csak lepattanjanak vállainkról. Jómagam azonban hajlamos vagyok rá, hogy kevésbé hálás módon reagáljak, és sajnos gyakran megengedem, hogy az elfoglaltság, a rendetlenség, a stressz, a túl kevés ez, vagy túl sok az uralja gondolataimat. Bizonyára te is ismered ezt az állapotot.

Ugyanakkor, tudatában vagyok, hogy egy nap részletei végül teljesen eltörpülnek az összképhez képest, és fontos számomra, hogy öröm töltse el a szívem. Úgyhogy engedjétek meg, hogy megosszak veletek három gondolatot, amikre a pozitívabb látásmód és reakciók érdekében koncentrálok.

Légy hálás a legapróbb dolgokért is! – Arra figyelek, hogy észrevegyem a legapróbb dolgokat is, amelyek örömet okoznak. A lista végtelen: a napfelkelte, a naplemente, egy jó kávé, a hűvös reggeli levegő, a gyerekek nevetése, a férjem erős karjai, egy jó könyv, a párnám… és így tovább. Rájöttem, hogy csodákat mivel, ha szem előtt tartom az apró örömök hosszú sorát, mert az elnyeli az élet által rám zúdított nehézségek súlyát.

Ne ragaszkodj semmilyen konkrét végeredményhez! – Ez egy nehéz ügy! Volt idő, amikor nagyon erős érzéseim voltak afelől, hogy mit kellene elérnem, de közben olyan dolgok játszottak közre, amelyeket nem tudtam befolyásolni. Gyakran nehéz azt mondanom, hogy “így vagy úgy, de hálás leszek”, mert ki akar hálás lenni egy rossz diagnózisért, vagy egy elutasított álláspályázatért? De megtanultam, hogy a hálámat nem az eredményekre kell alapoznom, hanem arra a tényre, hogy Isten jó. Mindig! Még akkor is, amikor egyáltalán nem érthetem az Ő jóságát.

Emlékezz Isten jóságára! – Ha számba veszem minden aggodalmam, minden szorult helyzetem, minden nehézségem, amin valaha keresztülmentem, vajon nem igaz-e, hogy mindenből jól jöttem ki? Egyetlen nehéz dolog sem tett teljesen tönkre. Soha nem jutottam olyan helyre, ahol Isten szeretete ne talált volna rám. Pál mondása szerint: “A kitartás erősíti a jellemet, a jellem pedig megerősíti a bizakodó reménységünket” (Róma 5:4 az angol NLT, az ’Új szószerinti fordítás’ alapján). Amikor megállok, hogy emlékezzek Isten jóságára, a szívemet elárasztja ez az igazság, és újra hálás tudok lenni.