„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült.“ 1

Néhány hónappal ezelőtt kezdtem hátat fordítani Isten elhívásának. Azt hiszem egyszerűen belefáradtam a küzdelembe. Ha jól belegondolok, nem is hátat fordítottam, mint inkább megálltam. Egy versenyben a megállás egyenlő a kieséssel. Tudat alatt azt kérdezgettem magamtól, hogy egyáltalán minek indultam el a versenyben. Megfeledkeztem az azzal járó izgalomról, semmi másra nem tudtam gondolni, mint hogy milyen forró az aszfalt.

Nem tettem egyebet, mint megálltam, hogy egy kis lélegzethez jussak és az élboly már el is tűnt. Úgy érzem, hogy nagyon lemaradtam. Ugyanakkor egy erőt érzek magam mellett. Az edzőm hangja az, aki mindig közel van és gyenge jellemem ellenére bíztat, hogy menjek tovább. Miért törődik még mindig velem? Nem látja, hogy csak egy vesztes vagyok? Nemcsak vesztes, de még üres ígéreteket is tettem Neki és másoknak. Például a többi futónak, a szponzoroknak, a szurkolóknak, a barátaimnak, a családomnak és magamnak is.

Ő mégis azt mondja, hogy mindez nem számít. Csupán arra kér, hogy tegyem félre a múltat, felejtsem el az utolsó néhány keserves kilométert és kezdjek el futni. Megmondtam Neki, hogy nem vagyok képes rá. Nem tudom befejezni a versenyt. Itt vagyok mindössze 15-20 kilométerre a starttól és már le kell ülnöm.  Miből gondolja, hogy képes vagyok rá?

Azt mondja, hogy majd Ő megerősít. Ad egy pohár hűsítő vizet. Csodálatosan felfrissít, és közben rájövök, hogy jó ideje nem ittam már belőle. Azt gondoltam, hogy nincs rá időm.

Azt mondja, hogy majd Ő diktálja az iramot, hogy egészen végig kitartsak. „De, ha nem vagyok elég gyors, akkor nem fogok győzni,“ – vitatkozom.

Emlékeztet rá, hogy nemcsak egy trófeáért futok. Nem azért futok, hogy legyőzzem a többi futót. Egy ügyért futok. Azért, hogy átvigyem a zászlót a célvonalon. Nem azért indultam a versenyben, hogy feladjam.

A pohár kiürült, a szomjam csillapítva. Ideje visszatérni az útra. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel időt veszítek, de a testem még pihenni akar. Az úton legalább öt fokkal melegebb van. Ez azonban nem tarthat vissza! A futásra születtem. Ezt mondogatom magamnak. Mégse tudok újra nekivágni. Nem okozhatok Neki csalódást! Próbálom meggyőzni magam, de az árnyék még mindig visszahúz.

Ekkor meghallom. A szellő hozza felém a hangot. Régmúlt korok versenyzői szólítanak, hívogatnak. Nem a kerítés mögött álló, koktélt szürcsölő nyaralók. Ezek a hangok sokkal magasabbról jönnek felém. Olyan helyekről, amelyeket azoknak tartanak fenn, akik már megfutották a versenyt és megérdemlik tiszteletünket és elismerésünket. Akik megfizették a versenyfutás árát és átlépték a célvonalat.

Ők hívnak. Nem is hívnak, kiabálva szólítják a nevem! „Fuss a széllel!“ – mondják.

Eljött az idő. A szívem hevesen dobog, de még mindig tétovázok. Sikerülni fog? „Igen.“ – bíztat az edzőm. „Sikerülni fog, mert itt vagyok veled és végig melletted leszek. Ne a küzdelemre, hanem a célra összpontosíts! Elsősorban pedig ne kárhoztasd magad, mert a végén csak az fog számítani, hogy nem adod fel.“

Mint mindig, most is az első lépés a legnehezebb, de valahogy megteszem. Szerintem erre gondolt, amikor azt mondta, hogy „kitartással fussunk“. Most meg valahogy minden egyes lépés könnyebbnek tűnik. Azt hiszem mégiscsak sikerülni fog. Nemcsak hiszem, tudom, hogy együtt menni fog.

* * *

Amikor egy napon visszatekintesz az életedre, rájössz, hogy minden fontos teljesítmény kihívás is volt egyben. Ez így helyes, mert a kihívások a hétköznapi embereket nem hétköznapi sikerekre készítik elő.

Minden küzdelemnek oka van. Ez lehet tapasztalatszerzés vagy tanulás. A fontos utak soha sem könnyűek, de egyetlen akadály leküzdése sem elvesztegetett idő, ha tanulunk belőle és növekszünk általa. —Angel Chernoff

Ima

Köszönöm Jézus, hogy az edzőm, a barátom és a legnagyobb támogatóm vagy! Elfogadom meghívásodat, hogy Hozzád és Atyádhoz menjek haza miután megfutottam a versenyt.


  1. Zsidók 12:1-2