A 2016-es nyári olimpiai játékok a brazíliai Rio de Janeiro-ban néhány igazán izgalmas pillanatot hoztak magukkal. 28 sportág összesen 41 számában indultak a versenyzők, hogy megmutassák ügyességüket, kitartásukat, fizikai és mentális erejüket. Véleményem szerint ugyanakkor egy valami még az érmeknél is fényesebben ragyogott ezeken a játékokon, ez pedig nem más, mint bizonyos játékosok hite, és ez alkalommal szép számmal láthattunk ilyet.

Jómagam szeretem az olimpiai játékokat. Évek óta figyelemmel kísérem az eseményt és elmondhatom, hogy ez alkalommal a hitnek sokkal több megnyilatkozását láttam, mint valaha. Nézzünk meg néhányat.

Almaz Ayana etióp atléta, 14 másodperccel döntötte meg a világcsúcsot a 10 000 méteres hosszútávfutásban. A teljesítménye annyira elképesztő volt, hogy azonnal felmerült a csalás gyanúja. Az atlétanő azonban nyugodtan kijelentette: „Az én doppingom az edzés és Jézus. Ezen kívül semmi. Kristály tiszta vagyok.“

Az úszó Michael Phelps története is ikonikus. Bár korábbi olimpiákon példanélküli teljesítményt nyújtott, később annyira kiábrándult, hogy az öngyilkosság gondolatáig jutott. Ezekben a sötét napokban egyik barátja Rick Warren Céltudatos élet című népszerű könyvét adta neki ajándékba. Michael reményre lelt és Istenre lelve az élete csodálatos módon helyreállt.

A kolumbiai Yuberjen Marínez kislégsúlyú ökölvívótól nem sokan vártak olimpiai ezüstöt. Amikor édesanyját egy interjú során megkérdezték fia elképesztő teljesítményéről, elmondta, hogy évekkel korábban „Istennek ajánlotta“ a gyerekét. „Legyen meg a Te akaratod az életében.“

A jamaikai Omar McLeod a 110 méteres akadályfutást nyerte meg komoly előnnyel. A célegyenes átlépése után egyszerűen felkiáltott: „Köszönöm Jézus!“

Simone Manuel új olimpiai csúcsot úszott a 100 méteres freestyle-ban. Ő volt az első színes bőrű amerikai, aki egyéniben olimpiai aranyat nyert az úszásban. A verseny után így tett bizonyságot: „Csak annyit tudok mondani, hogy minden dicsőség Istent illet.“ Katie Ledecky, a másik reményteli amerikai úszó, több aranyat is nyert, és bátran jelentette ki, hogy a hit „személyének része.“

Fiji rögbi csapata, miután valamennyi erős ellenfelét, beleértve Angliát is, akik ellen 43-7-re győztek, megverte, elnyerte az ország első olimpiai aranyát a sportágban. A döntő végén a csapat egy dicsőítő dalt énekelt: „A Bárány vére és az Úr Szava által győztünk.“

Miért fontos a hit a sportban? Talán a hit által adott erő, egyensúly, jólét és optimizmus miatt. Az az igazság, hogy ez minden kihívásra igaz az életben. Ezt a Biblia is megerősíti a Zsoltárokban: „Isten ruház föl engem erővel, ő teszi tökéletessé utamat. Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasoké, magaslatokra állít engem.“ 1 „Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.“ 2 „A hatalom az Istené.“ 3

Amikor felismerjük gyengeségeinket és erőtlenségeinket, készen állunk arra, hogy az Úrtól kapjunk erőt. „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.“ 4 Micsoda ígéret, amire egy-egy megmérettetés előtt állhatunk! Ezt a titkot minden hívő ismeri. Minden emberileg tőlünk telhetőt megteszünk, a többit pedig Isten kezébe tesszük. „Készen áll a ló a csata napján, de az ÚR adja a győzelmet.“ 5

Pál apostol gyakran hasonlította a keresztény életet egy versenyhez. Talán hívhatjuk ezt keresztény sportnak. „Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.“ 6

A hitükről bizonyságot tevő sportolók győzelme, illetve bármilyen hívő kezdeményezés sikere, valószínűleg annak köszönhető, hogy egy magasztosabb mennyei célért állunk rajthoz, amik nem holmi földi tisztességet tűznek ki célul. Erről az apostol szavai jutnak eszembe:

„Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató:  azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél,  úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet,  hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre. [ [Korinthus 9:24-29]]

„Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdő tért. Nézve a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra.“ 7

  1. Zsoltárok 18:33-34
  2. Zsoltárok 84:6
  3. Zsoltárok 62:12
  4. Ézsaiás 40:29-31
  5. Példabeszédek 21:31
  6. Filippi 3:13-14
  7. Zsidók 12:1-2