Először 1995-ben Olaszországban találkoztam Ivánnal, amikor a bosnyák és horvát menekülteknek vettem fel egy segélyszállítmányt. Emlékszem meleg mosolyára és baráti kézfogására.

Évek múltán találkoztunk csak újra. Azért hívott fel, mert szeretett volna átadni néhány doboz ruhát, amit összegyűjtött. Otthonába látogatva ismertem meg Francesca-t, a feleségét és gyerekeit. Attól a naptól fogva rendszeresen találkoztunk és sokat tanultunk egymástól.

Ivan és Francesca gyakran panaszkodtak, hogy nehéz volt számukra egy olyan társadalomhoz alkalmazkodni, amelyik fokozatosan veszíti el értékeit. Más életvitelt szerettek volna maguknak, de nem tudták, hogyan fogjanak hozzá. Nemrég ismét meglátogattam őket, és azonnal éreztem, hogy valami megváltozott. Először azt vettem észre, hogy az ebédlőjükben több asztal is volt, körülöttük pedig a környékbeli gyerekek ültek. Miközben fáradhatatlanul tálalt, Ivan bemutatott Claudionak és Manuelanak, egy másik házaspárnak, akik nemcsak a közelben laktak, de nekik is az volt a vágyuk, hogy segíthessenek másoknak.

Később több családdal is megismerkedtem, akik valamennyien az Etikus Vásárló Csoportok (Gruppi di Acquisto Solidale) tagjai. A szervezet lényege, hogy közvetlenül a termelőktől, kedvezményes áron veszik meg a leggyakoribb árucikkeket, miközben nagy hangsúlyt fektetnek a helyi termelőkre és a tisztességes kereskedelemre, az újrahasznosításra és a környezetbarát termékekre. Ivan és Francesca (és három gyerekük) az egyik helyi csoport társalapítói és mondanom sem kell, mindig megtalálták a módját, hogy szeretetüket és figyelmüket felebarátaik felé irányítsák.

Néhány hónappal ezelőtt ebédet adtak néhány hátrányos helyzetű családnak, akiket mi vittünk el hozzájuk. Minden tőlük telhetőt megtettek, hogy mind a 16-an jól érezzük magunkat és a legfinomabb házi különlegességeket szolgálták fel nekünk. A vacsorát követően mindenki kapott egy kis üveg olíva olajat (lásd a képen), amit ők maguk sajtoltak a saját kertjükben álló olajfa terméséből.

Az idő előrehaladtával egyre inkább egyértelművé válik, hogy a kísérletként indult kezdeményezés jól bevált életmóddá nőtte ki magát.