Sokan gondoljuk úgy, hogy szeretnénk megosztani másokkal miért hiszünk, de néha nem tudjuk, hol kezdjünk hozzá. Íme néhány hasznos tipp, amit egy tematikus bibliai útmutatóból gyűjtöttem össze.

Tegyél fel mély tartalmú kérdéseket

A konkrét kérdések segítenek irányítani a beszélgetés menetét. Jézus gyakran kezdte tanítását egy költői kérdéssel.

“És monda nekik: Ki az közületek…?” – Lukács evangéliuma 11:5

Figyelj a válaszokra

Amikor valaki figyelmesen végig hallgatja őket, az emberek megnyílnak, hogy megosszák életüket és az éppen aktuális problémáikat.

“Legyen minden ember gyors a hallásra” – Jakab levele 1:19

Találj közös nevezőt

Pál apostol is ezt a megközelítést alkalmazta híres beszéde során az Areopagus közepén, amikor olyan görög költőket idézett, akiket hallgatósága jól ismert.

“miképpen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk” – Apostolok Cselekedetei 17:28

Légy alkalmazkodó

Ha többet megtudunk azokról, akikkel kapcsolatba kerülünk, képesek leszünk érthetőbbé tenni számukra az evangéliumot.

“Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket” – Korintusiaknak írt I. levél 9:22

Mesélj el egy történetet, hogy illusztráld a mondanivalódat

Jézus mesterien használta a példázatokat és a történeteket, hogy megragadja hallgatósága figyelmét és kiemelje a tanulságokat. Mélyebb témákhoz vezethet egy ilyen váltás a beszélgetések során, amikor azt mondod – “Erről egy történet jut eszembe …”.

“És sokat tanítja vala őket példázatokban” – Márk evangéliuma 4:2

Használd az aktuális eseményeket és történéseket

Az egész Újszövetségen át látható, hogy Jézus úgy válaszolt az emberek kérdéseire, hogy közben az aktuális eseményekre hivatkozott. Ez lehetővé tette számára, hogy Isten szemszögéből mutassa be a helyzeteket. 1

Mondd el, mi történt veled, személyesen

Ha megosztod, hogyan találtál rá Jézusra, vagy hogyan munkálkodott Isten az életedben, a keresztény hit élő, gyakorlati, valós tapasztalattá válik. Pál apostol a tanúságtétel részeként gyakran megosztotta megtérésének történetét. 2

Mutasd meg a Szentlélek gyümölcseit

Nem mindenki fogja megérteni vagy elfogadni azt, amiben hiszel. De ha a hallgatóság látja Isten Lelkének gyümölcseit az életedben és a másokkal való kapcsolatodban, akkor idővel nagyobb valószínűséggel lesznek hajlandóak megfontolni a mondanivalódat.

„Ha emberek nyelvén szólok is, … de szeretet nincs bennem, … csilingelő cimbalom lettem.” – Korintusiaknak írt I. levél 13:1.

Döntésre bírni őket

Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy megismerhesse Jézust, mint személyes barátját és Megváltóját. Van, hogy valaki az első találkozáskor fogadja el Jézust, máskor évekbe telhet, mire az illető készen áll. Bár a döntést ők hozzák meg, a mi részünk, hogy felajánljuk nekik az egyetlen Utat, az Igazságot és az Életet.

  1. Lásd. Lukács evangéliuma 13:4
  2. Lásd. Apostolok Cselekedetei 26:1-23.