Nemrégiben a Karácsony történetéről és a különböző karácsonyi hagyományok eredetéről olvastam, köztük azokkal, amik pogány rituálékból vagy fesztiválokból származhatnak és rájöttem, hogy az egyik legalapvetőbb igazság Jézussal kapcsolatban, hogy Ő úgy fogad el bennünket, ahol éppen tartunk.

Jézus azt mondta, hogy Ő soha nem utasít el senki, aki Hozzá jön. 1 Az Ő baráti köre nem egy szigorú előírásokat állító exkluzív klub. Igazából Ő többet tesz értünk a puszta elfogadásnál. Ehelyett örökbe fogad bennünket, hogy minden szükségünket megadhassa.

Érdekes látni, hogy Jézus pontosan ezt tette szolgálata során. Amikor Nikodémussal, egy művelt, magas rangú, széleskörű teológiai ismeretekkel rendelkező egyházi emberrel volt, Jézus olyan módon szólt hozzá, hogy azzal felkeltse érdeklődését és kihívást nyújtson az intellektusa számára. 2 Amikor Jézus gyerekekkel volt, a karjába vette őket és gyengéden beszélgetett velük. 3 Amikor vámszedők és egyéb bűnösök társaságában volt, meghívásukat elfogadva elment otthonaikba, együtt evett, ivott és nevetett velük. 4 Néhány alkalommal, amikor nagyobb tömegekhez beszélt, tudta, hogy leginkább az járt a fejükben, hogy mennyire éhesek. Ilyenkor gondoskodott élelemről számukra. 5 Akár sok emberhez beszélt, akár egyhez, Jézus mindig mindent megtett, hogy mindenkit elérjen és szeretetet mutasson.

Egész életét ez jellemezte. Emberi testet öltött magára és közénk jött. Szembenézett az élet mindennapi nehézségeivel. Ő is megéhezett és időnként elfáradt. Valószínűleg az is előfordult, hogy elcsüggedt. Azért tapasztalt meg mindent, amit mi emberek, hogy átérezhesse és megérthesse mindazt, ami számunkra fontos.

Jézus képes új értelmet adni mindennek, ami fontos számodra, legyen szó karácsonyi szokásaidról vagy egyéb hagyományról.

Idén, miközben részt veszel a szokásos karácsonyi nyüzsgésben, vagy éppen ajándékokat bontogatsz, énekelsz vagy jókat eszel, hagyd, hogy mindezek Jézus irántad érzett hihetetlen szeretetét jutassák eszedbe. Függetlenül attól, hogy honnan eredtek ezek a hagyományok, minden helyzetet lehet úgy alakítani, hogy azok visszamutassanak arra az ajándékra, amit Jézustól kaptunk azáltal, hogy lejött közénk a Földre és itt élt és halt meg köztünk és értünk.

  1. Lásd János 6:37
  2. Lásd János 3:1-21
  3. Lásd Márk 10:13-16
  4. Lásd: Máté 9:10
  5. Lásd: Máté 14:13-21, Márk 6:30-44, Lukács 9:10-17, János 6:1-15