Van néhány Ige, amit mindig nehezen tudtam értelmezni.Az egyik a „szüntelen imádkozzatok.“ [ [Thessalonika 5:17]] Sokszor gondolok erre az Igére és tudom, hogy mennyire fontos imádkozni. Sokat imádkozom, de nem szüntelenül, így időnként kárhoztatva éreztem magam, amikért nem imádkozom eleget.

Mindegy mennyire jók vagy őszinték a szándékaim, a gondolataim gyakran másfelé kalandoznak. Elmondok egy gyors imát vezetés, evés vagy elalvás előtt, meg reggel, amikor felkelek. Imádkozom akkor is, ha valaki megkér rá. Van egy listám, amiért minden nap imádkozom. Imádkozom emberekért, amikor eszembe jutnak. De mindegy mennyit, milyen hosszan vagy jól imádozom, sohasem fogok tudni „szüntelenül“ imádozni.

A lányom nemrégiben Európába repült. Hosszú repülőút volt, több átszállással és nagyon szerettem volna végig imádkozni érte, amíg biztonságban meg nem érkezik. Találtam egy illatosított gyertyát, aminek az „Angyali suttogás“ fantázianevet adták és úgy gondoltam, hogy ha én nem is tudok folyamatosan imádkozni érte, majd az angyalai megteszik. Így a gyertyát egy biztonságos, jól látható helyre tettem, meggyújtottam, elmondtam egy imát a lányom utazásáért, majd belevágtam napi teendőimbe. Minden alkalommal, amikor elmentem a gyertya mellett, imádkoztam érte. A gyertya addig égett, amíg a lányom biztonságban meg nem érkezett.

Lehet, hogy a mi imánk is olyanok, mint ez a gyertya. A hitünk, Istenbe vetett bizalmunk, olyanok, mint az édes tömjén illata, ami felemelkedik Isten trónjához. Talán Isten is élvezi az imáink illatát, ahogyan én élveztem a gyertya illatát. Csodálatos arra gondolni, hogy az imáink illata betöltheti a mennyek termeit, ahogy a gyertya illata betöltötte az otthonomat.

Elhatároztam, hogy többé nem aggódom, amiért nem tudok mindig imádkozni. Megteszem, amit tudok és imádkozom, amikor tudok. Amikor nagyon kétségbe vagyok esve, meggyújtok egy illatos gyertyát és a gondolataimat átadom imában Istennek. Minden egyébért pedig Istenben bízok majd. Az életemért, a szeretteim életéért, vagy a gondjaimmal kapcsolatban, mert tudom, hogy gondja van rám. A „szüntelen imádkozást“ megpróbálom kontextusba helyezni. Amennyire tudok, szüntelenül fogok imádkozni, de bízni fogok Isten kegyelmében azon alkalmakkor, amikor ez mégsem olyan „szüntelen“ és persze mindenben hálákat adok Neki.