Nem olyan régen kétgyerekes anyuka lettem. Egy új családtag érkezése rengeteg új érzelemmel, örömmel és tapasztalattal jár együtt. A legújabb kihívás, amivel meg kell küzdenem, hogy felkészüljek a munkába való visszatérésre és erre előkészítsem három hónapos kislányomat. Az első lányom (aki most már négy éves), sohasem kedvelte a cumisüveget és a másodiknál sem más a helyzet. Minden próbálkozás alkalmával elkeseredek és ráadásul azért is rosszul érzem magam, hogy ki kell öntenem a drága tejet.
Miközben az értékes tápanyag lecsurog a lefolyóba, azt kívánom, hogy bárcsak megértené, hogy mindezt az ő érdekében teszem. Bárcsak megértené, hogy ez a tej is éppen olyan jó, mint az előző, csak éppen a csomagolása más. Nem olyan meleg, puha és vigasztaló érzés, de tökéletesen megfelel az ő szükségleteinek. Bárcsak megértené, hogy nem kiakasztani akarom őt vagy visszatartani tőle, amit szeret, vagy, hogy nem értem, hogy éhes és frusztrált. Azért teszem, mert szeretem, és azt akarom, hogy képes legyen kezelni a hamarosan beköszöntő változásokat, amik életének következő szakaszát jelölik.
Ahogy közeledik az első munkanap új munkahelyemen, úgy nő rajtam a stressz. Egyik este a mosdó fölött állva az eltelt hat hónapon gondolkodtam és, hogy mennyi minden változott a családunkban. Kicsit több, mint egy évvel ezelőtt a férjemmel és két közeli baráttal egy sikeres vállalkozást indítottunk. Úgy döntöttünk, hogy várunk a második gyerekkel, hogy teljes figyelmünket a vállalkozásnak szentelhessük. A munkánk és munkatársaink nagyon sok örömet hoztak az életünkbe. Egy álom vált valóra és nagy reményekkel néztünk a jövő elébe. Amikor a vállalkozás végre beindult, úgy gondoltuk, hogy egy időre lassítunk, hogy a családunkra koncentrálhassunk.
A második év vége előtt azonban egy nézeteltérésünk támadt egyik üzlettársunkkal egy elvi kérdésben. Hirtelen mindhárman elvesztettük teljes befektetésünket, sőt, még annál is többet. Nagy szívfájdalom volt ez számunkra, ami több területre is kihatott.
Nagyot sóhajtottam, amikor felocsúdtam a visszaemlékezésből és lenyeltem a torkomban összegyűlt gombócot. Miért kellett így történnie? Miért vagyok most olyan helyzetben, hogy kénytelen vagyok ilyen hamar otthagyni a kisbabámat? Miért okozott ez a személy ekkora fájdalmat nekünk? Minden év új kihívásokkal érkezik, ami próbára teszi kitartásunkat, de ez az idei mindent visz. Mikor tudok végre levegőhöz jutni?
Az agyam abban a pillanatban biztos, hogy nem a lelkiekre összpontosított, mégis hirtelen egy gondolat villant elém, mintha zavaros gondolataim közé valaki beinjekciózta volna a választ. A megpróbáltatás amin a kisbabámmal most keresztülmegyek éppen olyan, mint ahogy Isten tesz velünk az életünkben. Ő is csak a javunkat akarja, de néha a dolgok, amiket beenged az életünkbe, egyáltalán nem tűnnek jónak. Néha az utunkba kerülő dolgok furcsák, ismeretlenek és kényelmetlenek. Nem látunk a furcsa és nagy valami mögé és úgy érezzük, hogy elvesztettük a melegséget és közelséget, amihez eddig hozzászoktunk.
A kisbabámhoz hasonlóan az én lelkem is sírt, nem értve, hogy miféle jó jöhet ki ebből a helyzetből. Hála Istennek az én Mennyei Atyám mindent tud, mindenható és soha nem mond le rólam, még a leggyengébb pillanatomban sem. Gyengéden súgja a fülembe, miközben letörli könnyeimet: „Nem tartom vissza tőled, amire szükséged van. Tudom, hogy nehéznek tűnik és kétségbe vagy esve, de drága gyermekem, tudom, hogy mire van szükséged az életed következő szakaszában. Szeretnélek ellátni azokkal a képességekkel, amikre szükséged lesz, és ha bízol Bennem és elfogadod, amit ajánlok neked, hamarosan látni fogod, hogy éppen úgy ellátlak, mint eddig. Azonban a tapasztalat által bölcsebb leszel és készen állsz majd arra a jövőre, amit tartogatok számodra.“
Mennyire fájhat a mi Atyánknak, amikor nem bízunk Benne és hagyjuk kárba veszni drága ajándékait, és amikor a segítségére ellenállással és hangos tiltakozással válaszolunk. Vajon mennyiszer fordult elő, hogy nekem szánt ajándékát hagytam tovasuhanni vagy nem használtam ki teljesen? Mindez a jóság az enyém lehetne, ha bízni tudnék és teljesíteném Isten vágyait, elfogadnám a változásokat és kicsit megerőltetném magam.
Tovább gondolva mindezeket több eset is eszembe jutott a múltból, amikor szomorúságban, igazságtalanságban volt részem, vagy olyan kihívásokkal álltam szemben, amik túl nehéznek tűntek. Idővel rájöttem, hogy ezek mind ugródeszkák voltak. Új helyekre, új emberekhez és tapasztalatokhoz vezettek, amik egytől egyig örömet, beteljesedést és új képességeket eredményeztek, amiket a később adódó lehetőségek során remekül tudtam alkalmazni. Ezen drámák és traumák nélkül nem lenne birtokomban az a hit és bizalom, ami a mostani életmegváltoztató helyzethez szükséges.
Rendben Atyám, melegítsük fel azt a tejet! Bízom Benned!
Fenékig!