Általában könnyen megbocsátó és „kedves“ embernek tartom magam, de volt egy tapasztalatom az egyetem első évében, ami az én megbocsátási képességemet is próbára tette. Csoporttársam Matt és én közös prezentációra készültünk a modern angol irodalomról és Matt az első pillanattól az idegeimre ment.

Aprólékos és tempós munkastílusom nem passzolt Matt spontán megközelítéséhez. Gyakran késve érkezett a megbeszélt egyeztetésre és állandóan hanyagolta az általam fontosnak tartott részleteket. Mindennek tetejébe, egyre gyakoribb és sürgetőbb SMS üzeneteim ellenére is gyakran késve teljesítette a projekt ráeső részleteit.

A prezentáció előtt mindössze három nappal rájöttem, hogy Matt nem fejezte be feladatát és még csak elérni se tudtam. Matt végül pár órával a határidő lejárta előtt felöltött egy röptében összedobott konklúziót, azzal mentegetve magát, hogy egy másik feladattal volt elfoglalva.

Aggodalmaim beigazolódtak. Professzorunk nem fogadta el a beadott munkát és miközben felsorolta csapatunk számos gyengeségét, majd szétvetett a düh és a Matt iránt érzett neheztelés. Mattet láthatólag nem nagyon zavarta az eset. Hallottam egy ismerőstől, hogy szerinte ő megtett mindent megtett a feladat sikere érdekében. Mivel nem sokra mentem volna, ha semmibe veszek valakit, aki nem gondolja, hogy megérdemelné, továbbra is nagyon udvariasan bántam Matt-tel és még meg is dicsértem magam a nagylelkű viselkedésért.

Két hónappal később egy másik órán Celine-t kaptam párul, hogy a japán nyelvtanról készítsünk előadást. Úgy gondoltam, hogy mindent megtettem a felkészülés érdekében, de mint kiderült teljesen félreértettem a prezentációval kapcsolatos elvárások néhány pontját, így a csapatunk megint rossz jegyet kapott. Arra számítottam, hogy Celine dühös lesz rám, hiszen a rossz jegy egyértelműen az én hibám volt, de ő inkább vigasztalni próbált és segített, hogy a végső prezentáció sikeres legyen. Celine megbocsátó hozzáállásának eredményeként én is magamba szálltam, mert, ahogy ő kezelte az én hibáimat szöges ellentétben állt azzal, ahogy én bántam Matt gyengeségeivel.

Az elmúlt néhány hét eseményeire visszatekintve rájöttem, hogy nem igazán bocsátottam meg Mattnek és még azt sem tudtam megállni, hogy ne tegyek néhány aljas megjegyzést a személyére a barátaim előtt. Miközben lehet, hogy Matt késve adta le az anyagot és nem nagyon érdekelte az egész projekt, fájdalmasan világossá vált, hogy én is figyelmetlen voltam időnként, ami rossz jegyet eredményezett a csapatom számára. Toleránsnak és kegyesnek gondoltam magam, de a Matt-tal való incidens megmutatta, hogy nem így van. Bár nem érdemeltem kegyelmet, Celine mégis megadta nekem. Imádkoztam, hogy ez a tapasztalat szeretőbb és alázatosabb hozzáállást eredményezzen, amit csak akkor tudhatunk magunkénak, ha belátjuk, hogy mindannyian halandók vagyunk és mindannyiunknak szüksége van megbocsátásra.