A gyerekkoromban látott romantikus filmekben úgy tűnt, hogy az egész világegyetem megáll egy pillanatra, amikor Mr. és Miss Tökéletes találkozik, majd attól a perctől fogva semmi egyébre nincs szükségük a túléléshez, mint időnként egymás szemébe nézni és gyengéden átölelni a másikat, lehetőleg valami egzotikus helyszínen.

Sok magamfajta kamaszhoz hasonlóan én is azt gondoltam, hogy így néz ki a szerelem. Az igazi élet azonban nem így működik. Sose leltem rá Mr. Tökéletesre, a hollywoodi fajtára biztos nem, de mégis találkoztam az én sztárommal.

A férjem nem mondható éppen romantikus alkatnak. Soha nem lovagolt hozzám fehér lovon, vörös rózsával a kezében, hogy közölje velem, én vagyok élete hercegnője. Nem vitt magával, hogy együtt nézzük a holdat és nem írt nekem verseket, azonban mindig mellettem állt a nehéz időkben, nem hagyott magamra a betegségben és a mai napig zokszó nélkül viseli hangulatingadozásaimat.

Személyiségünk sok szempontból eltér, de tudjuk, hogy szükségünk van egymásra. Amikor letört vagyok, a férjem imádkozik értem [Prédikátor könyve 4:9-10]. Ha elalszom a kanapén tévénézés közben, leveszi a hangot, amíg fel nem ébredek és át nem megyek az ágyamba. Amikor nehézségekkel nézünk szembe, együtt imádkozunk isteni útmutatásért. Amikor megtaláljuk a választ, együtt köszönjük meg Istennek a segítséget.

Miközben ezeket a sorokat írom, a férjem éppen vásárol, bár szakad az eső, hogy meglegyenek a vacsorához valók.

Tényleg nem filmsztár típus, de mégis egy sztárnak kijáró jutalmat érdemel. Őszinte férfi, aki újra és újra bebizonyította, hogy kitart mellett esőben, fagyban, jóban és rosszban. Szereti Istent, engem és gyerekeinket és számomra nincs ennél szebb szerelmi történet.

Hálát adok istennek, hogy Mr. Tökéletes mégis eljött és életem hőse lehet.

Nincs szebb, barátibb vagy bájosabb kapcsolat és közösség, egy jó házasságnál. – Luther Márton (1483-1546)

Egy jó házasság lehetővé teszi a házastársak és szeretetük kifejezésmódjának változását és növekedését. – Pearl Buck (1892-1973)

A szerelem nem vak, hanem előrelátó. Belelát szerelme tárgyának szívébe és meglátja az igazi „ént” minden gyengesége és törékenysége közepette. – Andras Angyal (1902-1960)