Egyes emberek nem képesek megérteni, hogy Isten miként jöhetett le a földre hús vér emberként. Számomra azonban egyáltalán nem furcsa. Sőt. Elég könnyen el tudom hinni, mert nap, mint nap látom Jézust megszületni emberi szívekben. Azért jött, hogy emberi szívekben éljen és azokat átformálja, ami egy hatalmas csoda számomra.

Isten Igéje szerint Jézus egyik neve „csodálatos“. „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, és az uralom az ő vállán lesz.  Így nevezik: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!“ 1

Csodálatos volt az életben is, hiszen amerre csak járt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög hatalmában volt. 2 Csodálatos volt a halálban is: a halála által örök életünk lehet. 3 Csodálatos volt a feltámadásában is: azért mert feltámadt, mi is fel fogunk támadni. 4 Most pedig a halála utáni életében is csodálatos, mert közben jár értünk. 5

Nem elég azonban, hogy Krisztus, a királyok Királya megszületett Betlehemben, az érkezését hírül vivő csillag alatt, az is szükséges, hogy a szívünkben is megszülessen.

Talán láttad már William Holman Hunt híres festményét, amelyen Jézus látható egy csukott ajtó előtt lámpással a kezében. Azt mondják, hogy miután Hunt befejezte a későbbiekben leghíresebbé vált művét, valaki azt mondta neki, hogy hibát vétett az ábrázolásban, ugyanis az ajtón nincsen kilincs.

„Nem hibáztam,“ válaszolta Hunt. „Ez az ajtó az emberi szív ajtaja, amit csak belülről lehet kinyitni.“

Jézus nem léphet be, hacsak ki nem nyitják belülről. Isten Igéje azt mondja: „mindazoknak, akik befogadták, akik hisznek az ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.“ 6 Hívd be a szívedbe. és átváltoztatja az életed!

Ha még nem fogadtad el Jézust, Isten csodálatos ajándékát, most azonnal megteheted, ha elmondod ezt az imát:

Köszönöm Jézus, hogy eljöttél a világba, hogy közöttünk élj. Köszönöm, hogy meghaltál értem, hogy nekem örök életem lehessen! Kérlek, bocsásd meg a bűnöket, amiket elkövettem és töltsd meg az életem a Te szereteteddel.


  1. Ézsaiás 9:6
  2. Lásd: Ap.csel. 10:38
  3. Lásd: Róma 6:23, 1. Péter 2:24
  4. Lásd: 1. Korinthus 15:20-21
  5. Lásd: Zsidók 7:25
  6. János 1:12