30 év után, néhány évvel ezelőtt, hazaköltöztünk Kanadába a férjemmel. Azokban az években úgy utaztam át a két amerikai kontinenst, hogy közben egyetlen egyszer sem tértem haza szülőhazámba.

Hazatérésem ennyi idő után igazi kulturális sokk volt, bár az is igaz, hogy gyorsan megszoktam, hogy egy olyan országban élek, ami üdvözli a diverzitást és a migránsokat, érkezzenek a világ bármelyik részéből, fajra és etnikumra való tekintet nélkül és rendkívül toleráns és türelmes az új kultúrát és nyelvet megismerni vágyók felé. Rájöttem, hogy a föld tele van olyan emberekkel, akik megpróbálnak új életet kezdeni, otthonra lelni, új nyelveket, mesterségeket tanulni és nulláról kezdeni. Ez a jelenség egyre gyakoribb mostanában, pedig Isten megadta nekünk az újrakezdésre való képességet.

Miközben néhány leletre vártam a klinikán, beszélgetésbe elegyedtem egy roppant kedves radiológussal, aki elmesélte nekem történetét. A Szovjetunióban született és ott végezte el az orvosi egyetemet is. A kommunizmus bukását követően Izraelbe emigrált, ahol kiderült, hogy újra kellene járnia az orvosi egyetemet ahhoz, hogy praktizálhasson. Mivel minden vágya az volt, hogy gyerekorvos legyen, további nyolc kemény évet töltött tanulással, majd ismét praktizálni kezdett. Az élet azonban nem úgy alakult családja és saját maga számára, ahogy szerették volna, így Kanadába emigráltak. Ott ismét kiderült, hogy további nyolc évet kell egyetemre járnia, hogy Kanadában is praktizálhasson. Akkor azonban úgy döntött, hogy inkább feladja orvosi karrierjét és radiológus lett, mivel addigra már saját gyerekei is voltak és nem akarta még egyszer megismételni az egyetemet.

Miközben élettörténetét mesélte, egy kicsi keserűséget sem éreztem a hangján és egyáltalán nem panaszkodott. Felmérte a lehetőségeit, átírta a terveit és újrakezdte nulláról. Biztos vagyok benne, hogy életvidámsága és türelme nem megpróbáltatások nélkül született és kifejeztem neki mennyire nagyra értékeltem hozzáállását.

Bár nyilván nem irigylésre méltó, amikor valakinek élete derekán kell mindent újrakezdeni, ugyanakkor nagyon sok ember néz szembe hasonló helyzettel. Úgy tűnik, hogy kevés „egész életre garantált“ címkével ellátott karrier létezik a világon és manapság egyre inkább szükség van a sokoldalúságra és az alkalmazkodóképességre. Hála Istennek, ezek olyan tulajdonságok, amelyeket Isten Igéje mindig is ajánlott számunkra, ahogy ez a következő részből egyértelműen kiderül:

„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.
Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.
Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.
Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.
Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak.
Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.
Ideje van a szaggatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.

[Isten] Mindent szépen alkotott Isten a maga idejében.  Az örökkévalóságot is az emberek szívébe helyezte, de úgy, hogy elejétől a végéig nem foghatják föl mindazt, amit Isten cselekszik. … Isten azért cselekszi ezt így, hogy féljék őt. 1

A Biblia tele van olyan emberek történetével, akik karriert váltottak, hazát cseréltek vagy más útra tértek Isten közvetlen utasítására vagy az Igét követve. Az újrakezdés igazából annyira gyakori a Bibliában, hogy keresni kell azokat a szereplőket, akikkel ez ne történt volna meg, Ábrahámtól és Izsáktól kezdve, Józsefen, Mózesen és Eszteren át, egészen Rútig, Dánielig, Jézus tanítványaiig és Pál apostolig.

Miután egy olyan térségbe költöztem, ahol az emberek többsége első generációs bevándorló, eszembe jutott, hogy az újrakezdés mennyire sok embert érint manapság, ahogy a népek a körülöttünk tapasztalható változások hatására jobb lehetőségek után kutatnak. Inkább azt választják, hogy a jobb élet reményében saját maguk, gyerekeik és családjuk számára idegenek és vándorok lesznek a földön és nekivágnak az ismeretlennek, sokszor nagyon kevés anyagi és egyéb forrással a zsebükben, míg mások éppen családjukat vagy karrierjüket kénytelenek maguk mögött hagyni ennek érdekében. Ettől függetlenül mégis a szebb jövő reményében indulnak útnak, ami szerintük megéri a kockázatot és a kihívásokkal való szembenézést.

Keresztényként „az alapokkal bíró várost“ várjuk, „melynek tervezője és építője Isten,“ 2 így most „élő reménységünk van…“, a mi „romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan“ örökségünkben. „Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között,“ de ezek a megpróbáltatások megmutatják, hogy hitünk igaz-e. 3

Az újrakezdés ma sem tűnik egyszerű feladatnak, és az ezzel járó kihívások néha egyenesen teljesíthetetlennek látszanak. Látva azonban, hogy mások képesek voltak tűzön-vízen áthatolva leküzdeni körülményeiket, saját önbizalmunk is megerősödik és láthatjuk, hogy Isten soha nem helyez bennünket olyan helyzetbe, ahol nincs lehetőségünk a növekedésre, hogy „félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret, nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra.“ 4


  1. Prédikátorok 3:1-7, 11, 14
  2. Zsidók 11:10
  3. Lásd: 1. Péter 1:3-4, 6-7
  4. Zsidók 12:1-2