Aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket. – II. Korinthus 1:4
Amikor szeretteink a föld egy másik pontjára költöznek, minden kapcsolatot elvágva, természetes, ha hiányozni fognak és várva várjuk a tőlük érkező híreket és persze fáj a veszteség. Mennyivel inkább igaz ez, amikor egy szerettünk elköltözik e világról. Ez egy visszafordíthatatlan változás, amit nehéz elviselni azok számára is, akik hisznek a halál utáni életben.
Ha van olyan barátod vagy kollégát, aki elveszített valakit, aki fontos volt számára, lehet, hogy egy időre elvonult a hétköznapi élettől, hogy emlékezzen a másikra, hogy fényképeket gyűjtsön, emlékezéseket írjon vagy emlékhelyet állítson. A könnyek is kétségtelenül részei ennek az útnak. Nincs baj a sírással. Jézus is sírt. [Lásd: János 11:35] Ezeknek mind helye van a gyász természetes folyamatában.
Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, a fűzfákra függesztettük hárfáinkat. – Zsoltárok 137:1-2
Megvan az ideje a gyásznak. [Lásd: Prédikátor 3:4] Reménykedjünk benne, hogy „hárfáik“, az ének és az öröm hangszerei, csak átmenetileg hallgatnak és nem örökre hagyták őket a fákon. „Este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.” [Zsoltárok 30:6]
Mikor talál a gyászoló erőt arra, hogy ismét felemelje arcát és visszavegye hárfáját, hogy a hit és öröm dalát játssza? Nincs meghatározott ideje. Minél közelebbi volt a kapcsolat, annál nagyobb a veszteség által okozott fájdalom. Egy hirtelen halálesetet pedig nehezebb elviselni. A szülők vesztesége, egy gyerek eltemetése, elismerten a legtraumatikusabb fájdalom, amit ember tapasztalhat. Egy ilyen veszteség feldolgozásához idő kell.
Isten segítsen nekünk, hogy gyengédek legyünk azokkal, akik ebben a fájdalomban élnek és mutassuk ki együttérzésünket a vigasztalás szavain keresztül, vagy akár egy telefonhívással vagy finom étellel, amit helyettünk főzünk. Azzal is támogathatjuk a gyászolókat, ha beszélünk azokról a szép emlékekről, amelyek az elveszett szerettükkel kapcsolatosak, vagy megemlékezünk évfordulóikról, születésnapjukról és egyéb emlékezetes napjaikról és időt szakítunk arra, hogy meghallgassuk őket. Legyünk elérhetők a barátaink számára, ahogyan Isten is mindig elérhető számunkra. [Lásd: Zsidók 13:5]