Egyik szabadnapomon ellátogattam az állatkertbe. Régen volt alkalmam állatkerti kirándulásra. Nagyon szeretem nézni az állatokat és hasznos dolgokat is tanultam. Azt is észrevettem – és ezt fiatalabb koromban nem tapasztaltam – hogy szomorú voltam az állatok fogsága miatt. Biztos vagyok benne, hogy jó gondjukat viselik ebben az állatkertben, de akármilyen tágas a ketrecük, nem lehet összehasonlítani természetes lakhelyükkel.

Azon gondolkoztam, hogy mi határozza meg, hogy egy munkahely egészséges és örömteli, vagy pedig toxikus és nyomorúságos. Nem mennék el odáig, hogy az irodai dolgozókat ketrecbe zárt majmokhoz hasonlítsam, de azért tudom, hogy páran így éreznek.

Az elmúlt néhány évben sok könyvet olvastam a munkahelyi környezetről és némelyiket nagyon érdekesnek és inspirálónak találtam. A legtöbb hasonló koncepciókat taglal, csak más-más megközelítésből. Az egyik ismétlődő tétel, hogy a munkahelyi szabadság vagy autonómia az egyik legfontosabb tényező a munkahelyi motivációban és megelégedettségben. Másrész, amikor a dolgozók egyáltalán nem szólhatnak bele a döntésekbe, valószínűleg a leginkább demoralizáló tényező a munkahelyen.

A szervezetek átértelmezése 1 című könyv bemutat néhány szervezetet, amelyek olyan változásokat vezettek be működésükben, amik megváltoztatják az iparosodás óta jellemző paradigmát, ami olyan sok vállalkozásra jellemző manapság. Ezek a „futurista“ szervezetek az önmenedzselés köré szerveződnek, ami azt jelenti, hogy a dolgozók sokkal több autonómiát és szabadságot élveznek, ami nemcsak munkahelyi, de egész életükre pozitív hatással van.

Nem hiszek abban az elméletben, hogy mindenkinek olyan munkát kéne találnia, ami nem is érződik munkának, mert annyira szereti az illető. Ez egy ideális helyzet és együtt örülök azokkal, akiknek ez megadatik. Én azonban realista vagyok és tudom, hogy ez nem mindenkinek sikerül. Ugyanakkor a legtöbb ember nyolc vagy annál is több órát tölt naponta a munkahelyén, ezért úgy gondolom, hogy még ha nem is vagyunk oda a munkánkért, fontos, hogy valamilyen fajta örömet leljünk benne, legyen célunk vele, ami megelégedést hozhat.

Az egyik rendszeresen felbukkanó koncepció az ilyen jellegű olvasmányokban, hogy egy szervezet csak akkor válhat egy szervezeti gépezetből emberközpontú szerkezetté, ha a felső vezetés többsége is támogatja ezt az irányvonalat. Mostanában nagyon sokat elmélkedtem azon, hogy mit tehet egy magamfajta középvezető – tehát nem elnök-vezérigazgató vagy felsővezető – hogy élvezetesebb, pozitívabb és produktívabb munkahelyet és munkakörnyezetet teremtsen, ahol erős a közösségi összetartás.

Az Öröm a munkahelyen 2 című könyv egy olyan munkahelyet ír le, amit négy érték alapján igazgatnak: tisztesség, korrektség, felelősség és jó hangulat, amit a „kielégítő, izgalmas, kreatív és sikeres“ jelzőkkel definiál.  A szerző szerint „a munkahely adta öröm az egyéni kezdeményezésektől és egyéni irányítástól indul.“ Bár nekem nincs teljes jogú beleszólásom a dolgokba, attól még lehetnek kezdeményezéseim. Tehetek azért, hogy a munkakörnyezetem egészségesebb és boldogabb legyen. Saját tetteim felett pedig mindig van hatalmam, különös tekintettel arra, hogy miként bánok másokkal, illetve, hogy miként motiválom a csapatomat.

Megpróbáltam górcső alá venni saját feltevéseimet az emberi természettel és a munkával kapcsolatban úgy általánosságban, valamint ebben betöltött saját szerepemet és személyes motivációmat. Például vajon azt feltételezem, hogy „a munkatársaim saját érdekeiket helyezik előtérbe a szervezet érdekei helyett és így önzőek“ vagy pedig azt gondolom, hogy „egyéni képességeiket a szervezet és a világ javára akarják fordítani“?

Tudom, hogy engem mi motivál. Tudom, hogy a lényeg az „autonómia, kiválóság és cél,“ 3, illetve saját szavaimmal átfogalmazva: fontos, hogy elég függetlenek legyünk ahhoz, hogy a saját munkánkat érintő döntéseket meghozhassuk, hogy új képességeket tanuljunk, illetve fejlesszük a meglévőket, valamint, hogy munkámat értékesnek tartsam. Elmondhatom, hogy nagyjából ez motiválja a munkatársaimat is. Szeretném azt hinni, hogy a legtöbb ember – főleg azok, akik hozzám hasonlóan a társadalom számára fontos nonprofit munkát végeznek – jó szándéktól vezérelve ügyködnek, és törődnek saját munkahelyükkel, a közösséggel és megpróbálnak jó munkát végezni. És ha csupán egyetlen egy ember az irodában – például én – boldogabban vagy kevésbé feszült azért, mert szeretettel tekintek másokra és a jót próbálom meglátni bennük, valamint az a célom, hogy az egész csapatnak jól menjen, akkor az már jó kezdnek tekinthető.


  1. Frederic Laloux, Nelson Parker:  Brussels, 2014
  2. Dennis Bakke, PVG: Seattle, 2005
  3. Daniel Pink, Drive: A meglepő igazság arról, hogy mi motivál bennünket, Riverhead Books: New York, 2010