Milyen könnyű beleesni abba a csapdába, hogy mások tanácsára hallgatva, valami másnak próbáljuk mutatni magunkat. Ezzel feladjuk saját, Isten által teremtett, csodálatos egyéniségünket és értékünket arra alapozzuk, amit mások gondolnak, nem pedig arra, amit Isten vélekedik rólunk.

Egyszer családom egyik idősebb tagja eljött hozzám látogatóba. „Egy igazi hölgy nem nevet tátott szájjal, fejét hátravetve, közszemlére téve manduláit,“ mondta.

Nagyon letaglózott a véleménye. „Valóban így nevetnék?“

Eljátszotta, hogy hogyan nevetek és a látvány ijesztő volt.

Attól kezdve óvatosabb lettem. Amikor azon kaptam magam, hogy nevetek és belefeledkezem a pillanat örömébe, azonnal eszembe jutott rokonom tanácsa, és gyorsan összezártam a számat, hogy megvédjem társaimat rágófogaim látványától, lehajtottam a fejem és előre néztem, hogy még véletlenül se hasonlítsak a előttem lebegő képre.

Szerettem volna élvezni az életet és önfeledten nevetni, de feszélyezettségem folyton üldözött és megfosztott az ilyenfajta örömöktől. „A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja..“ 1

Aztán egy nap megfeledkeztem az elővigyázatosságról és ismét úgy nevettem, mint régen. A nap változatlanul sütött tovább, senki sem mondta, hogy kilátszanak a manduláim vagy, hogy furán nézek ki és senki sem nevezett nevető hiénának. Ismét rászoktam az önfeledt nevetésre és nagyon élveztem.

Egy napon, amikor a családommal Írországban jártam, a lányom, aki szeret kandi képeket készíteni az emberekről, lefényképezett nevetés közben. Azóta ez lett a kedvenc képem.

Az történt, hogy séta közben megálltunk egy kirakat előtt és elkezdtünk valamin viccelődni. A képen együtt nevetek édesapámmal. Karom a vállán, a fejem hátradöntve és tátott szájjal hahotázok. Nemcsak hangosan, de szinte egész testemmel. Teljes szívvel.

A Zsoltárok 4:8 ezt mondja: „Nagyobb örömöt adsz szívembe azokénál, akiknek bőven van búzájuk és boruk.“ Azt akarom, hogy ez legyen az élethez való hozzáállásom. A nevetés. Igazán önfeledten nevetve akarom élvezni ezt az átmeneti, sokszor zavaros, mégis oly csodálatos életet, amit Isten adott nekem. Önfeledten akarok nevetni, mert Isten velem van és neki is van humorérzéke. Elég, ha ránézünk egy kacsacsőrű emlősre.


  1. Példabeszédek 17:22