Egy nap hegedűórára mentem, és ahogy beléptem a tanárnőmhöz a terembe, két hegedűt pillantottam meg az asztalon. A szemem azonnal megakadt az egyiken. Újnak tűnt. Igazán csodálatos egy vadonatúj hegedű, a lágyan ívelő hajlatok, domborulatok, a hangszer testének ragyogó, karcmentes lakkozása, és a nyak ékes dísze, a hihetetlen módon megformált csiga a hangolókulcsokkal.
A gyönyörű hangszer mellett, mely éppen csak kikerült a hangszerkészítő mester kezéből, ott volt egy másik is. A szintén bámulatos körvonalak íveit néhol megtörte egy-egy sérülés, horpadás. A felülete kopott és karcos volt, s bár a csiga még mindig elbűvölően tekeredett, az elszürkült nyak önmagában is hosszú megviselt évekről tanúskodott.
Elszörnyülködhetnénk a látványtól. Hogy lehet ennyire elhanyagolni egy hangszert! A tanárom azonban másként látta. Elmondta, hogy míg az új hegedűk külsőre tökéletesek, a régi hegedűknek elragadóan varázslatos a hangjuk. A megviselt külsőn látszik a hányadtatott múlt, az ütődések, beverődések nyomai, hányszor leejthették és elfelejthették őket, de mindettől csak még édesebben szólnak.
Egy hegedűnek időre van szüksége, hogy megtalálja a tónusát és teljesen beérjen a hangja. Hosszasan játszani kell rajta, míg megmutatja a benne rejlő lehetőségeket. Újra és újra be kell hangolni. A húrok elpattannak, a láb félrecsúszhat, a kulcsok meglazulnak, ez azonban mind a folyamat része.
Időnként magam is olyan vagyok, mintha folyton belém ütődnének, összevernének, leejtenének és elfelejtenének. Néha olyan ütött-kopottnak érzem magam, mintha azonnal kettérepednék. Vannak napok, amikor elpattannak az idegeim, akárcsak a hegedűm húrjai, és egyáltalán nem gondolom, hogy a szépség bármilyen nyoma felfedezhető lenne bennem. Mindezek ellenére, minden egyes új nappal tanulok valamit a sorozatos botlásokból tévedésekből. Bár sosem leszek egy hibátlan és tökéletes szépség, de fejlődöm és érlelődöm. Amiképpen egy hegedűművész számára csodálatra méltó egy öreg hangszer, úgy én is gyönyörűséges vagyok Jézusnak.
Szóval, ne csüggedj, ha rossz napod van, ha elbuksz és orra esel. Lehet, hogy tele vagy zúzódásokkal és horzsolásokkal, de ez csak annak a folyamatnak a része, ami formál és átalakít. Minden egyes összetűzés és sérülés bölcsebbé tesz, miközben életed dallama egyre lenyűgözőbbé válik.