A rómaiak által uralt Jeruzsálemben Poncius Pilátus, a helytartó szemtől szembe állva Jézussal, a galileai prófétával az ítélőszék csarnokában, feltette minden idők egyik leginkább elhíresült kérdését: „Mi az, hogy igazság?” Pilátus nyilvánvalóan nem ismerte fel, hogy a válasz közvetlenül ott állt előtte. A Biblia azt mondja, hogy „a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett” (János 1:17), és maga Jézus mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (János 14:6)

A mai világ a relativizmus világa, ahol úgy tűnik, semmi sem abszolút. A relativizmus azt állítja, hogy az igazság szubjektív, megfoghatatlan, változékony. A politikusok olyan ígéreteket tesznek, amelyeket nem tudnak, vagy nem is szándékoznak betartani. A sajtómágusok félrevezetnek; a világ kereskedelmét a kapzsiság irányítja, és lassan eltűnik a tisztesség; a történelmet átírják; a híradások gyakran elfogultak, szenzációhajhászok vagy más módon torzítottak; a modern szórakoztatóipar elmossa a határokat a valóság és a fantázia között; a Bibliát szinte mítoszként tekintik, ami nem helytálló és alkalmatlan, hogy a mai igényeknek megfeleljen.

Az emberek képzelhetnek, amit akarnak, becsmérelhetnek, ha úgy tetszik, és megpróbálhatják a valóságot saját vágyaiknak és terveiknek megfelelően alakítani, de ez nem változtat az igazságon. Ahogy Mohandas Gandhi fogalmazott: „Isten létezik, még akkor is, ha az egész világ tagadja Őt. Az igazság akkor is áll, ha nyilvánosan nem támogatják. Az igazság önfenntartó.”

Azok, akik egyáltalán nem nyitottak Isten valóságára, akaratlanul is beteljesítik a Biblia legszomorúbb szavait: „[Jézus] a világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt.” (János 1:10-11) Gyakran még azok is, akik őszintén keresik az igazságot, eleinte rossz helyen kutatnak. Például, miközben a spiritualitás új formáit kutatják, vagy pszichológiai úton haladnak az önfejlesztés felé, Pilátushoz hasonlóan elmulasztják azt, ami a szemük előtt van – nem látják meg Isten felszabadító igazságát és szeretetét, amit ingyen oda szeretne adni nekik.

Akik azonban nyitott elmével és hívő szívvel olvassák a Bibliát, megtalálják az igazságot, amit keresnek – a válaszokat az élet legmélyebb kérdéseire, és azt a hatalmas szeretetet, ami elég nagy ahhoz, hogy betöltse akár a legmélyebb űrt is. Jézus azt ígéri „Ha ti megmaradtok az én beszédemben, … megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (János 8:31-32)