Isten tisztában van anyagi szükségleteinkkel és az Ige rengeteg ígéretet tartalmaz ezek bőséges ellátására. 1 Ugyanakkor Jézus arra is figyelmeztetett, hogy a javak hiábavaló hajszolása a keresztény élet buktatója is lehet. 2 Emberi természetünk is megnehezíti, hogy helyesen mérjük fel igényeinket. Ahogyan Benjamin Franklin megállapította: „Minél több [pénze] van egy embernek, annál többet akar. Ahelyett, hogy betöltene egy vákuumot, újat hoz létre.“
Tehát mennyi az elég?
Pál apostol Timóteusnak írt egyik levelében foglalkozott ezzel a nagy kérdéssel, következtetése pedig talán egyszerűsége miatt a legmeglepőbb: „De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle.“ 3 Semmi negatívat nem mond arról, ha valaki a minimálisnál jobb körülmények között él, hanem arra próbált rávilágítani, hogy a megelégedés, nem a bőségtől függ.
Tanulmányok megerősítették, hogy egy bizonyos szint felett a növekvő vagyon egyre csekélyebb megtérülést hoz a boldogság és életminőség terén. 4 Ez elég logikusan hangzik, hiszen azon túl, hogy szükségünk van némi pénzre, hogy ellássuk magunkat és családunkat, az alapvető szükségleteink és igényeink kielégítése után, a vagyon hajszolása kifejezetten gátolja a boldogság megtalálását.
A lényeg úgy tűnik, abban rejlik, hogy megtaláljuk a helyes hozzáállást és rájöjjünk, mit próbál véghezvinni Isten az életünkben. Elvégre függetlenül attól, hogy éppen bővölködünk vagy szűkölködünk, 5 emlékezzünk, hogy az igazi elégedettség az életben Isten megismeréséből és vele való kapcsolatunkból ered. „így jár az, aki kincset halmoz össze, de az Istenben nem gazdag.“ 6