Gyerekkorom során a legidősebb nővérem, Sheila nagy hatással volt az életemre. Ő tanított meg gitározni, és kedves dallamokat írt a szeretetről és a reményről. Példáján keresztül megmutatta, hogy a lélek sebei olyanok, mint a bőr sebei – természetes módon gyógyulnak.
Idővel azonban arra jöttem rá, hogy egyes emberek gyorsabban gyógyulnak, mint mások. Néhányan addig ragaszkodnak a bánatukhoz, amíg az keserűséggé nem válik. Hagyják, hogy a szomorú emlékek elhomályosítsák az elméjüket, és elvegyék tőlük az életörömöt. Olyan, mintha folyamatosan ütögetnék a sebeiket, megakadályozva, hogy az valaha is begyógyuljon.
Egyszer magam is beleestem ebbe a hibába. Hetekig haragudtam valakire, amíg egy barátom azt nem tanácsolta, hogy engedjem el a dolgot, és kezdjek el imádkozni az illetőért. “Ha imádkozol érte” – mondta – „hamarosan arra leszel figyelmes, hogy már el is múlt a harag”. Megfogadtam a tanácsát, és valóban bevált! Már nem is emlékszem, hogy kire haragudtam, vagy mit tett velem. A tanácsra viszont emlékszem, és azóta is követem.
A nővéremnek igaza volt a sebek gyógyulásával kapcsolatban, de van egy feltétele: meg kell bocsátanunk és el kell felejtenünk a történteket. Rajtunk áll az “elengedés”. Bármilyen rossz dolog történjék is, Isten a javunkra tudja azt fordítani, ha szeretjük Őt, bízunk Benne és követjük útmutatásait.
József története a Bibliában jól illusztrálja mindezt. Megbocsátott testvéreinek, miután 13 évre eladták őt rabszolgának. Mózes I. könyvében az 50:20 vers a következőképpen szól: “Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: életben tartson egy nagy népet.” (SZIT)
Ne feledjük, hogy Isten maga is megbocsát és elfelejt! A Zsidóknak írt levél 8:12 azt mondja: “Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem.” Ez az elv áll a keresztény üzenet középpontjában. Ezt tette értünk Isten, amikor leküldte Jézust, hogy meghaljon a bűneinkért. Ha Jézus követői akarunk lenni, el kell fogadnunk az Ő szeretetét és megbocsátását, majd meg kell tanulnunk megbocsátani és felejteni – nemcsak mások javára, hanem saját magunkért is!