Liz édesanyám legjobb barátnője volt. Ismertem a teniszklubból, ahol iskola után és hétvégénként dolgoztam. Mindig úgy beszélt velem, mintha egyidősek lennénk és ezzel azonnal megnyert magának.
A hatvanas évek vége felé egy konzervatív, félénk, középosztálybeli gyerekből kereső és nagyon elmélyült hippi lett belőlem. Az élet értelmét keresve sok embert felkerestem, akikről úgy gondoltam, hogy jó hatással lehetnek rám. Természetesen Liz is közéjük tartozott. Amikor bejelentés nélkül beállítottam hozzájuk, Liz és férje, „Big John“, minden előítélet nélkül fogadta a tágra meredt szemű, rongyos ismerőst a múltból, aki mindenféle furcsa elképzelésekkel traktálta őket. Ha netán forgatták a szemüket vagy kacsintottak egymásnak titkokban, én mindenesetre nem vettem észre.
Hála Istennek idővel megtaláltam, amit kerestem. Az egyik barátom elmesélte, hogy elfogadta Jézust, mint Megváltóját és én is követtem példáját és végül csatlakoztam egy misszióhoz, amelyik a fiatalokat próbálta elérni Új-Zélandon és Ausztráliában. Miközben az útra készülődtem, a fülembe jutott, hogy Liz a Parkinson-kór utolsó stádiumával küzd és az orvosok szerint már nincs sok ideje hátra. Édesanyám segítségével megbeszéltünk egy találkozót.
Kerevetén fekve, férjével és édesanyjával az oldalán végighallgatta, hogy mi minden történt velem utolsó találkozásunk óta. Elképedve vette tudomásul, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire megváltoztam és a kedves fiatalemberből, először bizarr hippi majd elszánt keresztény önkéntes lett, aki éppen egy tengerentúli misszióba tart.
Amikor láttam, hogy elfáradt, tudtam, hogy ideje indulnom. Megkérdeztem, hogy elmondana-e velem egy rövid imát, amibe egy számomra végtelen hosszúnak tűnő hallgatás után, beleegyezett. Letérdeltem mellé, megfogtam a kezét és becsuktuk a szemünket. Először édesanyám kezét éreztem, amint csatlakozott a miénkhez, majd Liz édesanyjáét és végül Big John-ét. Valamennyien elmondták velem a bűnös megtérő imáját és megkérték Jézust, hogy jöjjön a szívükbe.
Liz néhány hónapig élt még, ami alatt lelkesen olvasta Bibliáját és egész személye örömet és hitet sugárzott. Igazi művész volt és élete utolsó napjáig képes volt folytatni a festést. Részben műalkotásainak eladásából egy önkéntes missziót alapítottak Új-Zélandon, ami a mai napig működik.
A Mennyország egy olyan hely, amit azok népesítenek be, akiket meghívsz oda. Alig várom, hogy lássalak, Liz!