A Muzsika hangja című filmben 1 a zárda vezetője azt mondja Mariának, a féktelen fiatal apácanövendéknek, hogy hagyja ott a zárdát és segítsen egy anya nélkül maradt családnak. Amikor tiltakozik az ötlet ellen, a zárdavezető ezt kérdezi tőle: „Mi a legfontosabb dolog, amit a zárdában tanultál?“ „Hogy megtanuljam, mi Isten akarata,“ feleli Maria, „és teljes szívvel megtegyem, ha megtalálom.“ Így bár kicsit félve, de mégis elmegy, hogy betöltse Isten akaratát az életében és végül megtalálja a boldogságot.

Amikor fiatal voltam, nehezen értettem meg Jézus döntését a Getsemáné kertjében. Sírt, imádkozott, majd azt mondta: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár, mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.“ 2 Nem kellett meghalnia, mégis megtette értünk. Ezt a koncepciót mindig nehezen értettem meg, de próbálkoztam.

Egy alkalommal, nem sokkal szülés után, a férjemet megkérték, hogy sofőrként kísérjen el egy fiatalokból álló csapatot három napos keresztény szemináriumra az argentínai Cordobába. A férjem jó sofőr és ő volt az egyetlen férfi a közelben, akiben a szervezők és szülők egyaránt megbíztak. Én azonban magam alatt voltam a gondolattól, hogy éppen azokban a napokban hagyjon magamra és ezt tudattam is vele, ami nagyon kényelmetlenné tette a helyzetet. A lelki békémet csak akkor nyertem vissza, amikor úgy döntöttem, hogy elfogadom a helyzetet és beláttam, hogy ez a helyes döntés. Végül persze minden rendben volt. Az út sikeres volt, rólam pedig közben a barátaink gondoskodtak.

Egy keresztény vezető egyszer azt mondta, hogy az élet egy gyönyörű dallam, ami folyamatosan szól, csak meg kell tanulnunk ráhangolódni. Ahogy Maria énekelte a filmben: „A dombok is énekelnek.“ A Teremtő zenéje mindenhol szól, mi pedig a zenekar része lehetünk, ha az Ő akaratában járunk minden nap. Mindegy, hogy milyen hangszeren játszunk, sőt az se baj, ha csak tapsolunk, akkor is részei lehetünk az Ő csodálatos szimfóniájának!


  1. Robert Wise, 20th Century Fox, 1965.
  2. Máté 26:39