Nemrégiben kamasz fiamat magammal vittem a nagy Complexo do Alemão nyomornegyedbe a brazíliai Rio de Janeiroba, hogy részt vegyünk egy ökoturizmus projektben. Drótliftek járnak arrafelé, összesen öt megállóval a különböző hegycsúcsokon, ahonnan az egész öböl és hegység látható. A hegyoldalakat megannyi apró, még kunyhónak is alig nevezhető menedék tarkítja, csupasz téglafalakkal, omladozó tetőkkel. Ezek a favelák.
A fiam egyszer csak megkérdezte: „Elképesztő, hogy mennyivel több a szegény, mint a gazdag ember!“
Visszafelé beszélgetésbe elegyedtünk egy misszionáriussal, aki már akkor is arrafelé dolgozott, amikor még nem volt béke és a rendőrség és a drogkartellek között mindennaposak voltak a fegyveres harcok. Egy másik asszony pedig arról mesélt, hogy fiatalabb korában egy forrástól kellett hordania a vizet, mielőtt apja és a közösség többi tagja végül ástak egy kutat. Az elmúlt néhány év során az életkörülmények jelentősen javultak, de az asszonyok által mesélt történetek jó emlékeztetőül szolgálnak, hogy milyen nehéz körülmények között élnek sokan a világon. A kirándulás komoly hatással volt a fiamra, aki azóta sokkal lelkesebben vesz részt a rászoruló családok megsegítését célzó erőfeszítésekben, mint korábban, amikor csak saját igényei érdekelték.
Hiszem, hogy fontos már egészen kicsi korban megtanítani a gyerekeknek, hogy figyeljenek másokra és osszák meg, amijük van, hogy ez a személyiségük részévé váljon. Nemrég olvastam, hogy a II. Világháborút gyerekként átélt emberek a nehéz körülmények miatt megtanulták, hogy mi az igazi szolidaritás. Mivel éveken át néhány falat kenyérrel vagy hússal kellett beérniük, a jellemük részévé vált, hogy törődjenek másokkal.
Éveken át tanítottam önkéntesek gyerekeit különböző országokban és a körülmények nem mindig voltak ideálisak. Sokszor körbeadtuk a tankönyveket vagy játékokat, mert nem jutott mindenkinek, így fontos volt, hogy a gyerekek megtanulták beosztani amink volt és felosztották egymás között a munkát is, mint például, hogy mikor ki pakolja el a tanszereket vagy takarítja le az asztalt.
Az együttérzés megtanulható, ha a gyerekek részt vesznek a mások megsegítését célzó közösségi projektekben, ha pedig elég korán tanulják meg mindezt, remélhetőleg sohasem fogják elfelejteni.