Jézus születésének történetéből számomra az a rész a leggyönyörűbb és jelentőségteljesebb, amikor az angyalok megjelentek a pásztoroknak és kihirdették Jézus születését, majd ugyanezt tették az angyalok mennyei serege is elismételt. Igazán Isten Fiának születéséhez illő érkezés!

„Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: “Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.“ 1

Az angyal kihirdette a Megváltó születését, de ezzel még nem volt vége: „És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: “Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” 2

A Megváltó és a béke közötti összefüggést az ószövetségi próféciákban is láthatjuk, például Ézsaiás könyvében ez olvassuk: „Mert egy gyermek születik nekünk, Fiú adatik nekünk, és az uralom az ő vállán lesz. Így nevezik: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!“ 3

A Messiás az Ó és Újszövetségben is szoros kapcsolatban áll a békével. Ugyanakkor, ha megnézzük a mai világot, vagy akár a történelem bármely korszakát, a béke az utolsó dolog, amit látunk. Az emberiséget a folytonos háborúskodás és polgári csatározás jellemzi. Sajnos a tartós béke még nem jött el a világra és az biztos, hogy ma sem létezik. Akkor viszont miért hvják Jézust a Béke Fejedelmének? Miért beszéltek az angyalok Jézus születésekor a békéről?

Az Ószövetség legtöbbször a salom szót használja, amikor a békéről beszél. Míg a Szentírás időnként a háborúmentes időszakokra is használja a kifejezést, annak több jelentése is van. A szótő teljes egészet vagy épet és sértetlent jelent. A teljességre, épségre, biztonságra, egészségre és bőségre utal, a megelégedettségre, békére, harmóniára, lelki nyugalomra, az aggodalom- és stresszmentességre. Az emberek közötti barátságra, illetve az egyén és Isten közötti békére.

Az Újszövetség által leggyakrabban használt görög szó az „eirēnē“, ami nemzeti nyugalmat, illetve háborúmentességet jelent. Azonban ennél is gyakrabban használják a bizonság, a jólét, a harmónia és az emberek közötti jóakarat kifejezésére. Időnként pedig az a békét fejezi ki, amit a megváltás bizonyossága jelent.

Miközben tudjuk, hogy eljön a nap, Jézus második eljövetelét követően, amikor a világ megismeri milyen háború nélkül élni, a béke, amikor Isten Igéje beszél, inkább az egyén fizikai és lelki teljességére utal. A Szentírás több helyen is leírja, hogy az ilyen teljesség, béke és salom, az Istennel való belsőséges kapcsolatunkból ered, amit a Megváltón keresztül ismerhetünk meg. Azon a Megváltón keresztül, Akinek érkezését az angyalok hírül adták azon a bizonyos napon.

Jézus élete, halála és feltámadása elhozta az emberek és Isten közötti megbékélést. A Jézusba, a Béke Fejedelmébe vetett hit által megbékélhetünk Istennel. „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.“ 4

A Béke Fejedelme által helyreállhat a béke Isten és minden ember között, aki elfogadja Jézust megváltójaként. Akkor ismerhetjük meg az igazi békét: teljességet, épséget, biztonságot, megelégedettséget, harmóniát, lelki nyugalmat, ami a belső béke forrása az élet viharai közepette.

Jézus, a béke Ura, olyan békét hoz, ami minden értelmünket meghaladja, ahogy azt a héber salom-salom kifejezi. A héberben egy szó többszöri ismétlése a fokozás jele, ebben az esetben a tökéletes békéé. A Megváltóban találjuk meg a békét, amikor szeretjük Isten Igéjét, amikor Neki tetsző életet élünk. Békét, amit a Szent Szellem hoz el, hit által és békét, hogy Krisztus az ura a szívünknek.

Az angyalok azt a békét hirdették Jézus születésének estéjén, amit Isten a Megváltó születése által tett elérhetővé az emberiség számára. Békét Istennel a megváltáson keresztül, amely által tudjuk, hogy Isten szeret bennünket és utat készített számunkra, hogy örökre Vele lehessünk.


  1. Lukács 2:8-11
  2. Lukács 2:13-14
  3. Ézsaiás 9:6
  4. Róma 5:8, 10