Mindig nagyon szerettem a Karácsonyban, hogy ilyenkor mindenhol gyönyörű, régi és új karácsonyi énekek szólnak. Annyira kedvelem őket, hogy az év más időszakaiban is szívesen hallgatok ilyen zenét. Némelyik igazi mestermű és nagyon megindító. Nemrégiben, miközben az Interneten keresgéltem néhány nagy kedvencem szövegét, olyan módon ragadott meg a szöveg versezete és céljának ereje, ahogyan még soha korábban.

Ami igazán megdöbbentett, hogy miközben a legtöbb dalhoz hasonlóan ismétlődő sorok és frázisok alkotják, mégis hihetetlenül nagyhatású üzenetet képesek közvetíteni. Mély igazságokat fogalmaznak meg Jézusról, születéséről, küldetéséről, céljáról és hatalmáról, no meg persze az emberiség iránt érzett szeretetéről és értünk hozott áldozatáról. Nemcsak erőteljes bizonyságok ezek a Megváltó és a megváltás üzenetéről, hanem emlékeztető is számunkra, akik Őt követjük, hogy milyen mély igazságokban hiszünk.

Ezek az énekek sok százezer éven keresztül meséltek Annak az életéről, Aki otthagyta a Mennyországot, hogy Megváltást hozzon minden embernek. Bennünket is emlékeztetnek, ahogy tették ezt régmúlt századokban, a Karácsonykor ünnepelt esemény fontosságára, Isten Fiának, Krisztusnak születésére, aki köztünk élt és letette életét, hogy mi örökké élhessünk. A gyönyörű karácsonyi énekekből megtudjuk, hogy mit tett Isten az emberiség megmentéséért.

A „Halld az angyalok énekét!“ című dalt Charles Wesley írta 1739-ben. Az eredetileg komoly hangvételű éneket William Cummings változtatta örömteli és gyönyörű karácsonyi dallá, aki Felix Mendelssohn darabja alapján komponálta zenéjét. Az Istennel való megbékélés üzenete, a béke, amit a Béke Fejedelme hozott és a Jézus Királysága miatti öröm csodálatos és mély tartalommal tölti meg ezt az éneket.

Halld az angyalok énekét, jó hírt hozott ma nekünk;
Dicsőség a magas égben fölséges szent Istennek!
Békesség itt lenn a jámbor jó szándékú embereknek.
Üdvösség támadt nekünk; Újszülött Király született.
Halld az angyalok énekét, Krisztus Jézus született!

A „Szentséges Éj“ az egyik kedvenc karácsonyi énekem és igazából a kedvenc dalom úgy általában. 1 Mind a dallama, mind pedig a szövege erőteljes és nagyon mély üzenetet hordoz azok számára, akik Jézusba vetették hitüket, és akik az Ő üzenete szerint élik életüket. Íme, a dal néhány sora:

A világra bűnbe és tévedésbe süllyedt,
Míg Ő megjelent és a lélek megtudta értékét. …

Megtanította, hogy szeressük egymást,
A törvénye szeretet és az evangéliuma béke.
Lerázza a láncokat, mert a rabszolga is testvérünk,
Nevére megszűnik minden elnyomás.

Ezt az utolsó versszakot ritkán éneklik el, pedig igazi vigasztaló képet fest a nehéz időkben kapott segítségről.

A Királyok Királya szerény jászolban nyugszik,
Minden nyomorúságunkban Barátnak született.
Ismeri szükségünk és a gyengeségünk sem titok.
Íme a Király! Szerényen hajolj meg!
Íme a Király! Szerényen hajolj meg!

Jézus mindig ott van számunkra. Ő mindig ott van. Életünk útján, minden próbatételen és megpróbáltatáson át. Ahogy a karácsonyi ének mondja, azért született, hogy a barátunk legyen. Nem ismeretlenek előtte gyengeségeink és hibáink. Mindent tud rólunk, a jót, a rosszat és a csúfot, és ezek ellenére szeret, úgy ahogy vagyunk. Életünk része akar lenni és nemcsak a nehézségekben, de az örömünkben és boldogságunkban is osztozni szeretne.

Karácsonykor Jézus megszületésére emlékezünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy Rá gondoljunk és mindarra, amit értünk tett, ami túlmutat a Karácsony ünnepén. Életünk szerves része és minden mozzanatában jelen akar lenni, amit meg is tesz, ha engedjük.

Miközben karácsonyi dalokat éneklünk idén, elmélkedjünk azon, hogy mit is üzennek, hogy mit tett értünk Jézus és, hogy mennyire szeret! Ezekkel a gondolatokkal a szívünkben éljük az év minden egyes napját. Szeressük Őt, a teremtményeit és legyünk hálásak mindazért, amit értünk tett.

Boldog Karácsonyt Krisztusban!


  1. Az eredetileg a francia Placide Cappeau (1808-1877) által írt verset Adolphe Adam zenésítette meg 1847-ben.