Tíz éves voltam, amikor először hallottam Albert Schweitzerről és rendkívüli benyomást tett rám hihetetlen elszántsága. Annyira nagy hatással volt rám, hogy komolyan elkezdtem fontolgatni az orvosi pályát és egy afrikai missziót. Abban az időben, ha az ember szeretett volna többet megtudni valamiről vagy valakiről, kénytelen volt jó sok könyvet vagy enciklopédiát elolvasni és ez sok könyvtárba járást jelentett. Más szóval a kíváncsiság nem nyert azonnali kielégítést, így sok örömteli várakozással és titokzatossággal is járt egyben.
Igazi könyvmoly voltam, de a hőseim addig a pontig kitalált karakterek voltak. Robin Hood, Mary Poppins és hasonlók. Élénk fantáziával megáldva saját hősöket is kitaláltam magamnak, míg el nem érkezett a nap, hogy igazi emberekről, misszionáriusokról, felfedezőkről, szabadságharcosokról kezdtem olvasni.
Albert csupán az első volt közöttük, akit Martin Luther King, John Kennedy, Gandhi, Florence Nightingale és sokan mások követtek. Rájöttem, hogy a sok gazfickó mellett, akikről az iskolai történelemkönyvekben kénytelen voltam olvasni, nagyon sok csodálatos ember is élt a földön.
Így már egészen fiatalon elhatároztam, hogy a világmegváltoztatók csoportjába fogok tartozni. Figyelmem és ámulatom középpontja néhány hetente változott, attól függően, hogy éppen kiről olvastam. Sok év elteltével örömmel kijelenthetem, hogy a vágyam teljesült. A szívemet követve sok évet töltöttem különböző, sok kihívást hozó misszióban és a mai napig időm javarészét a rászorulók megsegítésének és egyéb méltó ügyeknek szentelem.
Ennek természetesen megvolt az ára, no meg persze az életem nem volt hibáktól mentes se, de épp ez a csodálatos az egészben. A hibákról szólva, a mai modern kor egyik hatása, amikor minden információ azonnal rendelkezésre áll, hogy régi és újdonsült hőseimről nemcsak dicshimnuszokat olvastam, de rá kellett jönnöm, hogy nem annyira tökéletesek vagy bűntelenek, mint ahogy azt korábban gondoltam. Mindannyian halandó emberek voltak, és némelyik nézetük, mondásuk vagy tettük hallatán hajlamosak vagyunk a csalódásra.
Később azonban éppen tökéletlenségük és emberi esendőségük volt az, ami bátorítást nyújtott, amikor időnként szembesülnöm kellett saját tökéletlenségeimmel.
Azt persze meg kell jegyeznem, hogy az általuk véghezvitt jótettek messze túlsúlyban voltak a rosszhoz képest és a hibák bizonyítják, hogy nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy megváltoztassuk a világ minket körülvevő részét. Ők sem voltak tökéletesek és mégis megváltoztatták a világot!