Isten a saját képmására teremtette az emberiséget, ebből fakadóan az emberi karakter egyik jellegzetessége a szabad akarat. Ez magába foglalja a döntéshozatal képességét, de ugyanúgy a döntéseink következményeiért vállalt felelősséget is. Nagy kihívást jelent megtanulni, hogy olyan döntéseket hozzunk az életünkre vonatkozóan, amelyek Istent dicsőítik, és az Ő akaratát teljesítik be. Megpróbálhatja a hitünket, amikor az akaratát keressük és várnunk kell a válaszára, de egyben fejleszti, és erősíti is azt.

A döntéshozatal folyamata egy keresztény számára az ember és Isten közötti kapcsolatépítés része, mely során minden aggodalmunkat Hozzá visszük, tudván, hogy Ő gondoskodik rólunk. (1Péter 5:7) Isten mindig is beszélgetés formályában képzelte el a velünk való kapcsolatot. Ézsaiás könyvének 1:18. verse például a magyar fordításban azt mondja: „No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr!” Jakab király bibliafordítása szerint azonban így szól ugyanez a vers: „Come and let us reason together!” (KJV) A „reason together” kifejezés azt jelenti – érveljünk, gondolkodjunk, következtessünk, indokoljunk együtt, vagyis: beszéljük meg. Isten jelen akar lenni, és részese szeretne lenni a döntéseket megelőző kommunikációnak. Megígérte, hogy a bennünk élő Lelke elvezet minket minden igazságra. (János 16:13)

Egész életünk során a döntéseink befolyásolják a jövőnket, akár karrierünkről, akár a házasságunkról legyen szó, akár arról, hogy hogyan neveljük fel gyermekeinket, hol éljünk, hogyan kötelezzük el magunkat a hitünk mellett és hogyan vegyünk részt Isten munkájában. A legfontosabb lépés afelé, hogy megtalálhassuk Isten akaratát és jó döntéseket hozzunk, először is, hogy tudomást vegyünk Róla, másodszor pedig, hogy elkötelezzük magunkat Neki. A Biblia azt mondja: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat.” (Példabeszédek 3:5-6 REV).

Annak érdekében, hogy megtanuljunk olyan döntéseket hozni, amelyek megbecsülést mutatnak Isten felé, és összhangban vannak az Ő akaratával és parancsolataival, elengedhetetlenek a próbatételek, és szükséges, hogy rendszeresen lelkünk mélyére nézzünk és imádságban maradjunk. Időnként nehéz felismerni Isten akaratát, hogy milyen döntés hozná meg a legjobb eredményt. Ilyenkor azt kívánjuk, bárcsak egy hirtelen villámcsapás világítaná be az égboltot, azt se bánnánk, ha akár le is döntene minket a földre, mint Pál apostolt, csalhatatlan, egyértelmű jelet adva nekünk. (ApCsel 9:3-4) Ezzel szemben azonban Isten hangja a leggyakrabban annyira halk, hogy ha nem csillapítjuk le a lelkünket, nem nyitjuk ki az elménket, hogy figyeljünk rá, akkor észre sem vesszük.

Hogyan tehetünk meg mindent annak érdekében, hogy helyes döntéseket hozzunk, hogy lecsendesítsük lelkünket, és meghalljuk Isten hangját, hogy megtudhassuk mely döntések vezethetnek el a legjobb lehetőségekhez? Isten Igéje azt mondja: „Ha valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja, és megadatik néki.” (Jakab 1:5)

Isten az Ő képére és hasonlatosságára teremtett minket racionális lényeknek, azért hogy szabad akaratunkból döntsünk, és a saját választásunk legyen, amikor Őt helyezzük életünk középpontjába. Voltaképpen azáltal, hogy tudatos döntésekkel arra törekszünk, hogy szeressük Istent, és minden cselekedetünkkel Őt dicsőítsük, megvalósítjuk azt, hogy ’teljes elménkkel’ szeressük Istent. Íly módon kerülünk abba a pozícióba, ahol felismerhetjük Isten akaratát – ahogyan Pál apostol is megfogalmazta ezt a Római levélben: „változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róma 12:2)

Abban a pillanatban, hogy megteszed ezt az első lépést, Isten vagy megerősít a döntésedben, vagy olyan tényezők merülnek fel, amelyek új megvilágításba helyezik a helyzetet. Lehet, hogy helyesbítened kell az irányvonalon, finomítani kell az eredeti döntésed koordinátáin, mert bár általánosságban a helyes irányba mutatnak, a végső célpontot precízebben kell meghatároznod. A döntéshozatal általában egy több választási lehetőséget magába foglaló folyamat, mely során minden egyes lépés megalapozza a következőt.

Isten általában azt akarja, hogy teljes szívvel keressük az Ő akaratát, vizsgálódjunk, boncolgassuk, értékeljük az előttünk álló választási lehetőségeket minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználva, hogy bölcs és istenfélő döntéseket hozzunk. Úgy tűnik, ritkán tesz meg helyettünk olyan dolgokat, amelyekre mi magunk is képesek vagyunk. Azt tapasztaltam, hogy akkor hozom a legjobb döntéseket, amikor Vele együtt dolgozom, imádságon keresztül elemezve az opciókat, az Ő tanácsaira nézve.

Amikor Istent helyezzük életünk középpontjába, és minden utunkon megismerjük Őt, akkor bízhatunk abban, hogy Ő vezet minket, és segít bölcs döntéseket hozni.