Tudatosan törekednünk kell arra, hogy figyeljünk Isten leckéire, máskülönben leélhetjük egész életünket úgy, hogy közben elmulasztunk néhány dologot, amit Isten szeretne tanítani. Valami nyilvánvaló, de van ami nem. Pont a lényegről le is maradhatunk, ha nem kérdezzük meg Őt, és nem járunk nyitott szemmel, hogy észrevegyük, mit próbál mutatni a tapasztalatainkon keresztül.

Ha Istenre bízzuk a dolgokat, és már előre imádkozunk értük, Ő vezetni tud, és bölcsességet ad – ígéretéhez hűen, bőkezűen – azoknak, akik hittel kérnek Tőle. (Jakab 1:5) Ugyanilyen fontos, hogy imádkozzunk a végeredmények felől is, különösen amikor a dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna. Minden tapasztalatból tanulhatunk, ha időt szánunk rá, hogy elgondolkodjunk és imádkozzunk felőlük.

Jézus útjai gyakran kifürkészhetetlenek, nem értjük hogyan munkálkodik, és mi alapján választja meg, amit cselekszik az életünkben. Folyton emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy Ő tudja mi a legjobb, mindent jól csinál, és gyakran egy hosszabb távú és ’nagyobb összképet’ tart szem előtt, mint amit mi elképzelhetünk

Csodálatos ígéreteket tett, mint például: “bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek” (János 15:16), vagy “Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek” (Máté 7: 7), és “ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, nem lesz nektek semmi sem lehetetlen” (Máté 17:20 SZIT). Azonban, nem szabad elfelejtenünk, hogy nem mi vagyunk azok, akik madártávlatból látják a múltat, a jelent, a jövőt, és az örökkévalóságra szóló Mesteri tervet. Végső soron Isten akaratának kell teljesülnie. Isten irányít. Ő tudja mi a legjobb.

Vígasztaló lehet az a tény, hogy az idők során minden kereszténynek meg kellett tanulnia bízni Istenben és az Ő csodálatos útjaiban, még akkor is, amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan remélték. Ne feledd, Jézus személyesen a te pásztorod akar lenni (23. zsoltár). Amikor egyedül érzed magad, és szükséged van valakire, akinek a vállán kisírhatod magad, aki megért, együttérez és bátorítani képes, Ő mindig a rendelkezésedre áll.

Hozzáfordulhatsz, Ő pedig bíztatni és vezetni fog, és békével tölti el a szíved.  “Halk és szelíd hangján” (1Királyok 19:12) és az írott Igéjén keresztül szól majd a szívedhez, hogy jobban megérthesd és megismerhesd Őt, mint valaha, és megtudhasd, mennyire közeli és gondoskodó barát Ő.