A nagypéntek és húsvét közötti napokról legtöbbször Jézus tanítványai jutnak eszünkbe, akik egyik pillanatról a másikra elvesztették tanítójukat, a legjobb barátjukat és azt az embert, akiről hitték, hogy Isten küldte népük megváltásáért. Milyen elkeseredettek lehettek! Mennyire rémültnek és zavarodottnak érezhették magukat!
Minden elsötétült, amikor Jézus meghalt a kereszten. Felhők takarták el a napot, a föld hevesen rengett, épületek omlottak össze, a templomi függöny kettéhasadt, és még szellemek is megjelentek a városban. Ez a nap még azokat is rettegéssel és reménytelenséggel tölthette el, akik nem tudtak a keresztre feszítésről.
Ehhez képest, micsoda ujjongásba törhetett ki a Sátán! Megállította Isten Fiát. Nincs többé szó a megváltásról. Nincs többé világ világossága. Jézus testét sírba helyezték, a bejárat elé nehéz követ gördítettek, és őröket állítottak, és csak vigyorgott az ördög. Persze, nagyon rövid életű volt a diadalnak vélt győzelme.
A Biblia azt mondja nekünk, hogy Jézust “test szerint ugyan megölték, de Lélek szerint életre kelt. Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik.” 1 Jézus leszállt a holtak világába, hogy üdvösséget hozzon az ott fogva tartott lelkeknek. Mindez, persze Sátán saját birtokán történt, így lehetetlen lett volna, hogy ne hallja meg Jézus üzenetét, amit megosztott, hogy a kereszthalála mind része volt Isten tervének, és valójában éppen ezt az utat választották Ő és az Atyja, hogy diadalra jussanak. – Mivel Ő meghalt és legyőzte a halált, most már képes volt üdvösséget és örök életet kínálni mindazoknak, akik hittek benne.
“A világon nyomorúságtok lészen” – figyelmeztette Jézus a tanítványait halála előtt – “de bízzatok: én legyőztem a világot.” 2. Ez az a győzelem – az Ő és a mi győzelmünk – amit húsvétkor ünnepelünk.