Szeretsz beszélgetni? Ha igen, akkor pont olyan vagy, mint én. Szeretek másokkal beszélgetni, akár személyesen vagy telefonon egyaránt. Az online üzenetküldés és a közösségi média különböző formáiban is aktívan részt veszek.

A beszélgetés és a kommunikáció egy Isten adta képesség. A Zsidókhoz írt levél 13:16 szerint “A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek.”

Másrészt, egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy “ideje van a hallgatásnak és ideje a szólásnak.”1

Gyerekkoromban folyamatosan járt a szám. Gyakran magamhoz ragadtam a szót, megjegyzésekkel vagy kérdésekkel szakítottam félbe a beszélgetéseket, mielőtt az embereket befejezhették volna a mondandójukat. Később, persze magam is találkoztam hasonló személyekkel, akik ugyanezt tették velem, így megértettem, milyen érzés az ilyen viselkedés fogadó oldalán lenni. Azóta igyekszem kevesebbet beszélni és többet hallgatni, ami drasztikusan javított a másokkal való kapcsolataimon.

A Tesszalonikaiaknak írt I. levél 4:11. verse azt mondja, hogy “tanuljunk csendben lenni”. Számunkra, akik szeretünk beszélni, gyakran valóban “tanulást”, erőfeszítést igényel, hogy csendben legyünk, amikor ez helyénvaló.

Volt rá eset, hogy túl gyorsan válaszoltam a kérdésekre, amit végül meg is bántam. Az egyik ilyen eset egy összejövetelen történt a munkatársaimmal. Valaki félig tréfából megkérdezte, mennyire jövök ki jól egy bizonyos kollégámmal. Abban az időben jellemzően sok problémám volt a kérdéses személlyel, amiről hihetetlen nyiltsággal kezdem el beszélni, nem is sejtve, hogy az illető épp a közelben volt. Mivel vak vagyok, az embereket nagyrészt a hangjukról ismerem fel. Elképzelheted a megdöbbenésemet és milyen zavarban voltam, amikor közvetlenül mellőlem hirtelen megszólalt: “Hallottam minden szavadat, Steve”.

A bibliában József története egy jó példa. Ő is borsos árat fizetett azért, hogy nem tudta tartani a száját. Apjának ő volt a kedvenc fia, ami féltékennyé tette testvéreit. Mindenek tetejében, két olyan álmot is látott, amelyek azt ábrázolták, hogy uralkodik a családja felett, ráadásul, József jó ötletnek tartotta, hogy elmondja a testvéreinek ezeket az álmokat.2 A testvérei annyira megharagudtak rá, hogy egy gödörbe dobták, majd eladták rabszolgának.

Bár néhányunk számára nem könnyű, gyakran az lenne legbölcsebb, ha nem beszélnénk. “Még a bolond is, amikor hallgat, bölcsnek ítéltetik; mikor ajkait bezárja, eszesnek. “3


  1. Prédikátor könyve 3:7
  2. Lásd Mózes I. könyve 37:6-9.
  3. Példabeszédek könyve 17:28