Több éven át tagja voltam egy színházi csoportnak, amely gyakran előadta “Az ember, aki fákat ültetett” című inspiráló allegorikus mesét. A történet főszereplője, Elzéard Bouffier, egy öreg pásztor, aki miközben a juhait legeltette, Dél-Franciaország hatalmas területét erdősítette be oly módon, hogy mindig egy-egy magot ültetett. A történetből készült egy Oscar-díjas animációs film, egy BBC-produkció, egy elismert bábjáték, és Jean Giono novellájának első, 1953-as kiadása óta a story már számtalan embert inspirált faültetési projektek indítására.
Jadav Payeng egy hasonló személy, aki az elmúlt 30 évben fákat ültetett az indiai Asszamban. A fák hiánya miatt a Brahmaputra folyó minden évben kiáradt, jelentős károkat okozva a mezőgazdaságan, otthonokban, tönkretéve sokak megélhetését. Jadav elhatározta, hogy fák ültetésével átalakítja ezt a kopár területet, és ennek köszönhetően, a folyó medencéje mára már több, mint 1360 hektáros dzsungelerdő – nagyobb, mint a New York-i Central Park.
Ezek a fák az egész régiónak nagy hasznára váltak. Újraindult a földművelés, megszűntek az áradások, az erdő olyan vadon élő állatoknak adott otthont, mint az orrszarvúak, az elefántok vagy a tigrisek, Jadav Payeng pedig kiszélesítette terveit. Azon dolgozik, hogy minden iskola tantervébe beküröljön a környezettudomány, és minden diák ültessen és gondozzon egy fát.
Nem mondhatnánk, hogy könnyű útat járt be. Az évek során kapzsi orvvadászokkal, korrupt politikusokkal és fakitermelőkkel kellett megkűzdenie, de így nyilatkozott: “Nem tudom pontosan, mi a nyereségem mindebből, de boldog vagyok, amikor fákat ültetek. Életem végéig folytatni fogom.”
Egy másik jelentős, változást előidéző személyiség a kenyai Wangari Maathai volt, aki a környezetvédelem helyreállítása és közösségfejlesztési munkájáért Nobel-békedíjat kapott.
Wangari tizenéves korában, egy missziós iskolába járt, ahol a Mária Légió klub aktív tagjaként helyi mezőgazdasági projekteket végzett. Mottója a következő volt: “Szolgáld Istent embertársaid szolgálatával”. Húszas évei elején ösztöndíjat nyert az Egyesült Államokba a Pittsburghi Egyetemre, ahol megismerkedett azokkal a környezetvédő aktivistákkal, akik látványos eredményeket értek el, hogy megszabadítsák a várost a légszennyezéstől. Magam is Pittsburghben nőttem fel, és tanúsíthatom, hogy a levegő minősége ebben az időben érezhetően megváltozott.
Visszatérve Kenyába, Wangari eltökélten próbált javítani a nők életkörülményein. Megalapította a Zöldövezet mozgalmat, hogy az őshonos magokból nevelt facsemetéket terjesszék, ezzel is önellátási lehetőséget biztosítva nőknek. Projektjének szépsége az egyszerűségében rejlik. „Unbowed” (Megtöretlenül) című könyvében így ír: “Ahogy az erdészeknek és a nőknek is mondtam, nincs szükséged diplomára, hogy fákat ültess”.
A Zöldövezet mozgalom nemzetközi együttműködés révén virágzott fel, olyan szervezetek segítségével, mint például a Norvég Erdészeti Társaság. Az évek során több mint 15 ország képviselői látogatták és tanulmányozták, hogyan tudnának maguk is hasonló projekteket megvalósítani saját országukban az elsivatagosodás, az erdőirtás, az aszály és az éhínség elleni küzdelem érdekében.
A mozgalomnak köszönhetően, mára már több millió fát telepítettek, és számos más hasonló kezdeményezés is elindult, mint például az ENSZ egymilliárd fa kampánya.
Wangari Maathai 2011-ben, 71 évesen hunyt el, de hangja ma is hallható. 2010-ben megjelent, a „Replenishing the Earth” (A Föld újratelepítése) című könyvében, mintha a búcsúbeszédét olvasnánk, cselekvésre ösztönöz minket: “Keményen kell dolgoznunk azért, hogy jobbá tegyük a szomszédságunkat, régióinkat, országainkat, sőt az egész világot. Más szóval, együttműködésünkről biztosítanunk kell egymást, hogy a változás jobb ügynökeivé válhassunk.”
Azonban, mi közünk lehet, neked és nekem, az erdőtelepítéshez? A legtöbben ritkán ültetünk fákat. Nos, itt sokkal többről van szó. Arról, hogy magunk is részt vállalunk-e, hogy a világot jobbá tegyük. Első lépésként meg kell találnunk saját “fáinkat”, hogy ápoljuk őket, amíg megnőnek.
Jézus talán valahogy így értette, amit megfogalmazott: “A mennyek országa olyan, mint az az ember, aki elmegy fákat ültetni a kopár pusztaságba, ahol addig ápolja őket, amíg hatalmas erdővé válnak, és gazdagítják a földet, hogy az sok gyümölcsöt teremjen.”
Ha tehát néha elkeserít a világ, ne add fel! Elcsüggedhetünk a feladat óriási volta miatt, azt gondolva: Ki vagyok én? Mit tehetnék? Hiszen úgy tűnik, nincsen semmi, amivel egy ember jobbá tehetné a dolgokat. Akkor mi értelme próbálkozni?
Az olyan személyiségek, mint Jadav Payeng, Wangari Maathai vagy a fiktív Elzéard Bouffier megmutatják, hogy akár egy ember is megváltoztathatja a világot! Lehet, hogy az egész világ nem változik meg, de a te saját részed benne igen, kezdve a saját szíveddel, a saját elméddel, a saját életeddel.
Először talán csak egy aprócska rügy tűnik fel, egy jelentéktelen kis zöld hajtás. Mit jelent ez, amikor egy egész erdőre van szükség? Nos, egy rügy, egy hajtás az új élet csodájának kezdete, amely kivirágzik, megerősödik és amiből egy teljesen új “fa”, egy teljesen új élet, és talán egy nap egy teljesen új világ fejlődik!