Kislánykorom óta sokszor hallottam, hogy Isten mindenhol jelen van. Eleinte amolyan kozmikus energiaként tekintettem erre, de azóta néhány megtapasztalás igencsak megváltoztatta a nézeteimet.
18 éves egyetemista koromban, a 70-es évek elején, Londonban éltem, amikor megismertem Jézust és személyes kapcsolatunk kezdett kialakulni. Sokat sétáltam egymagam a helyi parkokban és ilyenkor úgy éreztem, hogy mégse vagyok egyedül. Mintha egy régi jóbarát mindig ott sétált volna mellettem. A magány helyett úgy éreztem, hogy feltöltődöm.
Egy alkalommal néhány diáktársam meghívott egy politikai konvencióra Liverpoolba. Én inkább a hippi, mint a politikai mozgalmak követője voltam akkoriban, de gondoltam, hogy legalább megnézem Liverpoolt és mivel az út nem került sokba, úgy döntöttem, hogy elmegyek.
Az összejövetelt egy nagy sportlétesítményben tartották, aminek része volt jónéhány beszéd is. Egyikre sem emlékszem már. Jobban érdekeltek a Beatles egykori törzshelyei, az utolsó délután pedig az egyik haverommal együtt indultunk útnak, hogy felfedezzük a várost.
A mai napig emlékszem a tiszta égre és a gyönyörű tavaszi időre. Jól éreztem magam, de az este közeledtével rájöttem, hogy fogalmam sincs melyik utcában van a szállodám. A környéken minden ház egyformának tűnt, ráadásul mi egy privát házban béreltünk szobákat, amiket nem jeleztek táblák az utca felé.
A barátom kezdett aggódni, én azonban nyugodt voltam. Aggodalom helyett ugyanazt a jelentétet éreztem, amit magányos sétáim során Londonban. Tudtam, hogy minden rendben lesz. Vagy 12 háztömbnyit sétáltunk, amikor belül megszólalt egy hang: Most fordulj balra! Megtettük és hamarosan megláttam a barátainkat a bérelt ház előtt. A Biblia azt mondja: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk; igen biztos segítség a nyomorúságban,“ 1 és ez abban a pillanatban bebizonyosodott.
- Zsoltárok 46:1 ↑