Amikor meghallottam a fém alkatrészek ropogását miközben megpróbáltam kitolatni a parkolóból, a szívem majd megállt. Nagyon siettem és éppen hogy csak végigpásztáztam a parkolót mielőtt a kormány mögé ültem. A furcsa szögben álló kisteherautót nem vettem észre.
Gyorsan kiszálltam, hogy felmérjem a károkat és láttam, hogy a lökhárítóm csúnyán megrongálódott, egy repedés és horpadás is látszott rajta, ráadásul a másik autó egyik hátsó lámpája is eltörött. Néhány bocsánatkérő szó kíséretében gyorsan leírtam elérhetőségeimet egy darab papírra és az ablaktörlőlapát alá tettem. Ha hazaérek, azonnal intézkednem kell, gondoltam. Még mindig idegesen ültem vissza az autóba és elindultam.
Eredetileg szerettem volna elkerülni a csúcsforgalmat, de ezzel elkéstem, ami azt jelentette, hogy valószínűleg késve érkezem majd egy fontos találkozóra. Türelmetlenül doboltam a kormányon, miközben a sor lassan döcögött előre a zsúfolt kétsávos úton.
Zavart a parkolóbeli eset és újra meg újra végigpörgettem az eseményeket a fejemben, megpróbálva kitalálni, hogy hogyan nem vettem észre az ott parkoló járművet. A nap éppen hogy csak elkezdődött és a gyomrom már görcsbe rándult, amikor hirtelen egy minibusz vágott elém a másik sávból. Lehúztam az ablakot és dühösen ráförmedtem a sofőrre. Ennyit a keresztény kegyelemről, gondoltam. Az igazság az, hogy egy csepp kegyelmet sem éreztem ezen a bizonyos napon, ami eleve rosszul indult.
A lassú forgalomban volt időm bőven elmélkedni azon, hogy mostanában hogyan indulnak napjaim és rájöttem, hogy a szokásos idő, amit általában Istennel töltöttem, valahogy kiszorult a növekvő munka miatt. Arra is rájöttem, hogy azóta sokkal könnyebben kijövök a sodromból és türelmetlenebb is vagyok. Ott azonnal megfogadtam, hogy visszatérek korábbi szokásomhoz és minden reggel időt fogok tölteni Istennel.
Második felvonás
A következő hét nagyon zsúfoltnak ígérkezett és nem láttam módját annak, hogy bármi extrát beszorítsak a már meglévő programok közé a munkán kívül. A szokásosnál is több kitartásra és türelemre lesz szükségem, hogy bírjam a terhelést. Egy tervre volt szükségem.
Elhatároztam, hogy minden reggel félórával korábbra állítom az ébresztőórát és összeállítok mindenféle anyagot, amit reggelente hallgathatok, valamint kikészítek egy üres noteszt. Tudtam, hogy a koránkelés áldozattal jár majd, mert igencsak szeretek aludni, de elhatároztam, hogy mindent beleadok a döntésembe.
Amikor az óra megszólalt az első reggelen, sikerült kikászálódni az ágyból és eljutni a nappaliig, ahol lehuppantam a kanapéra. Még sötét volt odakint, de a beszűrődő madárcsicsergés tudatta velem, hogy a hajnalhasadás már nincs messze. A madarak éneke Isten dicsőségét hirdette és ugyanerre ösztönzött engem is. Nekiálltam, hogy számba vegyem áldásaimat.
Ahogy a nap első sugarai beszűrődtek a szobába, éberségem is nőtt, így kézbe vettem a kikészített könyvet, hogy elolvassam az aznapra szánt részt. A szöveg által inspirálva, ami érdekes módon tökéletesen illett a rám váró sűrű napokra, kimásoltam egy bekezdést a noteszbe. Utána imádkoztam mindenért, amit el kellett végeznem, majd elmélkedtem az előző héten megválaszolt imákon. A félóra elteltével igazán frissnek éreztem magam, készen állva, hogy szembenézzek az előttem álló nappal.
Ahogy hűségesen betartottam a reggeli félórás találkáimat Istennel, nem mondom, hogy a napjaim probléma vagy stressz mentesek lettek, de egészen másképp reagáltam rájuk és biztos vagyok benne, hogy a körülöttem lévő embereknek is könnyebb volt elviselni engem. A reggelente Istennel töltött idő mára szokássá vált. Reggeli első találkám olyan erővel tölt fel minden nap, ami segít kiállni az élet viharait, segít megőrizni békémet, tisztán tartani a gondolataimat és előnyösen kezelni az elém táruló helyzeteket.