Maria Montessori 1870-ben született Olaszországban. Kíváncsi természetének köszönhetően, már fiatalon olyan úton járt, ami a modern nevelés felé tartott. Orvosi tanulmányaiban a gyermekgyógyászat és a pszichiátria területét választotta, és tanulási segédeszközöket tervezett a speciális szükségletű gyermekek részére, akik közül később sokan sikeresen elvégezték az iskolát.
1906-ban, Róma ipari negyedében a Casa dei Bambini nevű iskolában kezdett dolgozni, ahol a munkás szülők gyermekei tanultak. Itt dolgozta ki azon elméletét, miszerint a tanulás a születéskor kezdődik, és az első 6 év során alakul ki minden későbbi tanulás alapja.
1973-ban, amikor tanítani kezdtem, első tapasztalataimat Montessori-iskolákban szereztem. Olyan taneszközöket használtunk, amelyeket arra terveztek, hogy az egyéni felfedezést segítsék. A szabadság és önfegyelem alapjain a gyerekek választhattak a tevékenységek közül. A kisebb gyerekek imádták a “gyakorlati élet” részleget, ahol az apró kezeikhez méretezett eszközökkel tanulhattak meg hajtogatni, önteni, kötözni, csatolni, seperni, takarítani.
Később aztán, olyan iskolákba kerültem, ahol inkább a klasszikus tanulási filozófiát követték, de mindezek ellenére úgy találtam, hogy a Montessori-módszer alapelvei bármilyen tanulási helyzethez alkalmazhatóak – akár az osztályteremben, akár otthon. Az alábbiakban azt a két fő gondolatot szeretném megosztani, amelyek az évek során a tanítási gyakorlatom alapkövei lettek.
Maria Montessori úgy vélte, a pedagógus szerepe, hogy vezesse a gyerekeket kutakodásaikban és elősegítse felfedezéseiket. Tanárként könnyű túlmagyarázni a tananyagot, de ha egy kicsit visszafogom magam, és csak szükség esetén segítek, az lehetővé teszi a diák számára, hogy saját lépésein keresztül találjon rá felismeréseire, és önálló tanulóvá váljon. Ha megengedjük, hogy a gyerekek egyedül kutathassanak, tanulhassanak – természetesen felügyelet mellett – akkor egy életre szóló és felbecsülhetetlen értékű készséget fejleszthetnek ki.
Amikor a gyerekek éppen egy új feladat elvégzésének lépéseit tanulják, a Montessori szemlélet szerint nem mondhatjuk, hogy hibáznak, hiszen éppen akkor tanulják a helyes lépéseket. Montessori számára a nevelés messze túlmutatott az osztálytermi tantárgyakon. Az önkontroll, az egyén önmaga és mások iránti tisztelete, az önállóság, a kíváncsiság és a kreativitás területeire összpontosított.
Tanárként a legcsodálatosabb élmény, amikor láthatom, ahogy egy diák túllép az elméjében állított akadályozó tényezőkön. Ilyenkor megtörténik, hogy kedvenc tantárgyává válik az, amitől korábban leginkább rettegett, és boldog, önálló tanulóvá válik, aki szeret kutatni, kísérletezni, és nem ijed meg az új kihívásoktól. Ilyenkor érzem, hogy megadtam neki a szükséges eszközöket az élethez, és remélhetőleg hozzájárulhattam ahhoz, hogy a világ egy kicsit jobb legyen.