Az évek során a karácsony jelentése egyre más jelentéssel bírt számomra. Gyerekként a családommal töltött ünnepet, a vasárnapi iskolában hallott történetet, sétát a hóban, papírzacskóba csomagolt Jaffa narancsot, diót és új könyveket jelentett.
Miután elfogadtam Jézust Megváltómként, a karácsony számomra azt az időszakot jelentette, amikor megoszthatjuk születésének üzenetét és a “jóakaratot az embernek”.
Még később, miután férjhez mentem és gyerekeim lettek, a karácsony új családi hagyományokat hozott, amelyeknek része volt a ház feldíszítése, az ajándékok megvásárlása és a különleges karácsonyi vacsorák elkészítése és elfogyasztása is a mi kis meghitt családi otthonunk melegében.
Boldogan emlékszem ezekre a csodálatos karácsonyokra, és ahogy Norman Vincent Peale, olyan találóan megjegyezte, az emlékezés varázspálcaként hat saját kis világunkra és mindent meglágyít és megszépít.
Amikor családi helyzetem saját válásom miatt megváltozott és a gyerekek is kirepültek, megtapasztaltam, hogy milyen, amikor üres a fészek és az ember egyedül van karácsonykor. Nem volt egyszerű hozzászokni.
Az első magányos karácsony reggel a kis lakásban egy feldíszített, de néma otthonban ébredtem. Később hivatalos voltam a vejeimhez, így felkeltem, hogy elkészítsek egy köretet az esti menühöz, amivel hozzájárultam a karácsonyi vacsorához. A fám alatt elhelyezett ajándékok is az ő fájuk alá kerülnek majd. Ez volt az első alkalom, hogy nem én voltam a házigazda és nem vettek körül a gyerekeim és az unokáim és keményen kellett küzdenem magányosság ellen, ami kezdett eluralkodni rajtam.
Az aznap együtt töltött idő csodálatos volt és nagyon élveztem a fiammal és felesége rokonaival töltött órákat, egészen addig, amíg el nem jött az idő, hogy visszatérjek üres lakásomba. Nagyon nyomorultul éreztem magam a hazafelé vezető úton, otthon pedig sírvafakadtam a magány miatt.
Nappalim csendjében ülve fellapoztam a dohányzó asztalon heverő karácsonyi ajándékkönyvet, és azon kezdtem elmélkedni, hogy Jézus is otthagyta mennyei otthonát, hogy eljöjjön hozzánk és elhozza szeretetét. Rájöttem, hogy bizonyára nem én vagyok az egyetlen magányos lélek a világon ezen a karácsonyon és miután letöröltem könnyeimet felhívtam egy idős asszonyt, akivel nemrég megismerkedtem. Beszélgetésünkből kiderült, hogy ő is egyedül töltötte a karácsonyt és nagyon hálás volt a hívásért. Felhívtam többi gyerekemet és néhány külföldön élő rokonomat is, akikkel nem beszéltem még aznap és megtudtam, hogy az ő karácsonyuk sem volt „tökéletes“. Jobban éreztem magam, miután magam helyett másokra kezdtem gondolni és elhatároztam, hogy erre a következő karácsonyon és az azt következőkön is emlékezni fogok.
Azóta minden karácsonyom más. Az egyiken jelentkeztem önkéntesnek, hogy segítsek egy idősek otthonában feldíszíteni a fát, hiszen az ott élő idősek erre nem képesek. Sütiket is készítettem az unokáimmal, majd együtt szétosztottuk őket a szomszédaim és látogatóim között. Persze egy-egy telefon vagy FaceTime hívás is sokat segített, hogy mosolyt csaljon az arcomra, miután hallhattam vagy láthattam a tőlem távol élő szeretteimet.
Az élet megy tovább és egy napon te is egyedül találhatod magad karácsonykor, hiszen a gyerekek idővel kirepülnek, az emberek néha elválnak vagy elveszítik szeretteiket. Nem könnyű hozzászokni és nem ritkák a magányban ejtett könnyek. Bár mindenkinek mások a körülményei, az egyedül töltött karácsony nem feltétlenül kell, hogy negatív tapasztalat legyen. És amikor egyedül vagyunk is, soha nem vagyunk igazán egyedül, mert Jézus mindig velünk van, és amikor magunk helyett másokkal vagyunk elfoglalva, a megelégedettség és öröm visszatér majd.