Egykor egészen magas volt. Mindenhol bizalmat és tekintélyt ébresztett másokban. Fiatal korában minden percét, beleértve a szünidőt is, a keresztény szolgálatnak szentelte. Húszas éveinek elején tért meg. Hitét komolyan vette, hitének gyakorlását pedig buzgón végezte. Nyáron ifjúsági táborokat szervezett a hegyekben azoknak a fiataloknak, akiknek a II. világháború nehéz éveit követően szüksége volt valakire, akire apaként vagy bátyként tekinthettek.
Utána jöttek az igazi kihívást jelentő évek, amikor saját gyerekei is felnövőben voltak és némelyikük bár idealista, de eléggé lázadó kamasszá cseperedett, elhatározva a status quo megváltoztatását, minden addig tanult elvet látszólag szélnek eresztve. Nem tudva miként reagáljon a helyzetre, bezárkózott a gyerekei előtt, különösen a legidősebb lánya irányába, aki nagyon korán elköltözött otthonról és olyan döntéseket hozott, amiket nem tudott megérteni. Szíve összetört, de mindezt magában tartotta.
Úgy döntött, hogy nem tud többé szembenézni vele, és öt hosszú év telt el így. Közben a lány férjhez ment és gyerekei születettek. Egy napon végre összeszedte bátorságát és meglátogatta. Első alkalommal találkozott vejével és két unokájával. A látogatás rövid volt, de mégis megtörtént az első lépés, így a következő már könnyebben jött.
Ahogy a hosszú telet követi a tavasz úgy indultak újra a családi összejövetelek. Senki sem akart a múltról beszélni. A hibákat mindkét oldal elfelejtette. Nem arról van szó, hogy mindenki mindenben egyetértett, de a feltétel nélküli szeretet új érzése volt születőben és ezzel együtt járt az empátia és a bölcsesség.
Tudom, mert én vagyon az az idősebb lány. Amikor édesanyámmal és más rokonokkal beszéltem, mind azt mondták, hogy szemtanúi voltak apám hihetetlen átváltozásának, amint buzgó, túlságosan is hajthatatlan hívőből még mindig hívő, de immár kegyelemmel és szeretettel teli férfivé alakult.
Amikor saját gyerekeim kamaszodni kezdtek, mit gondolsz ki állt mindig mellettem, arra bátorítva, hogy mindig maradjak közel hozzájuk és legyek megértő velük? Az apám! Ugyanakkor most már első kézből tudtam, hogy milyen nagy munkát végzett annak idején és éreztem megértését.
Ma már csaknem 90 éves, háta meggörnyedt és nem tud olyan gyorsan menni, mint annak idején, de még mindig sokat olvas, ír, imádkozik és segíti a rászorulókat. Mindenkit szívesen fogad otthonában és mindenkinek szeretetet mutat. Könnyekre fakad egy szép naplemente láttán. Öt gyereke, 14 unokája és 9 dédunokája van.
Hatalmas örökséget adott nekünk és magunk között viccesen „pátriárkának“ hívjuk. Azt hiszem azonban, hogy a legcsodálatosabb példát akkor állította elém, amikor azt mondta, hogy „Kérlek, bocsáss meg nekem!“