1996-ot írtunk és a családom Olaszország biztonságát maga mögött hagyva az akkor még igencsak instabilnak mondható Horvátországba költözött egy Rijeka külvárosában található lakásba.
A szomszédjaink többnyire menekültek, özvegyek és árván maradt gyerekekre vigyázó idősebb rokonok voltak, akik számos traumát éltek át az országukon végigsöprő erőszak és háború miatt.
Ivan az alattunk lévő emeleten lakott, egyik szemén kötéssel, gyenge hallással és rendszeres bénító fejfájásoktól kínoztatva, amit az agyába ágyazódott és kioperálhatatlan repesz okozott.
Ivánnak felesége és két kislánya volt, de látszott, hogy nehezen szokja meg a családi életet. Már nem az az erős férfi volt, aki a nappali falán lógó képekről visszaköszönt, hanem egy poszt-traumás stressz szindrómától szenvedő, megtört katona, aki megpróbált gondoskodni családjáról, miközben aggódott a rájuk váró jövő miatt.
Legkisebb fiam, Jeff, aki akkor még csak öt éves volt, kicsit félt a szomszédunktól és, hogy őszinte legyek, én magam se tudtam, hogy mit gondoljak. Rájöttem, hogy igazából még sohasem beszélgettem el Ivánnal úgy igazán, részben gyenge horvát nyelvtudásom, részben pedig amiatt, mert nem tudtam, hogy hogyan tudnám kezelni szemmel látható szenvedését.
Egyik nap elmagyaráztam Jeff-nek, hogy milyen nehézségekkel küzd Iván és miért visel tapaszt a szemén. Megtanítottam neki horvátul, hogy „Molim za vas“ vagyis „imádkozom érted“ és azt tanácsoltam, hogy amikor legközelebb látja, mondja ezt neki.
Sohasem fogom elfelejteni legközelebbi találkozónkat, amikor ez a vad külsejű férfi lehajolt, hogy jobban hallja, amit öt éves fiam mond. Majd felegyenesedett és láttam, hogy könnyek áztatják arcát, miközben suttogva megköszönte a kedves szavakat.
Ettől a perctől kezdve Iván és Jeff igazi barátok lettek és gyakran látogattuk meg, hogy énekeljünk neki vagy együtt olvassuk Isten Igéjét vagy csak egyszerűen vele legyünk.
Iván nem sokkal ezután eltávozott közülünk. Sok egészségügyi problémával küzdött, de utolsó éveiben végre megtalálta az igazi békét és vigasztalást Jézusban.
Jeff ma már felnőtt férfi és maga is édesapa, de még mindig szívesen emlékszik vissza a napra, amikor Isten rajta keresztül mutatta meg minden félelmet elűző szeretetét egy másik embernek.