Bevonszoltam magam a japán társalgás órára, és fáradtan lehuppantam a szokásos helyemre. Kimerültség és mentális túlterheltség uralta ezeket az utolasó hónapokat. A vizsga közeledtével egyre nyomasztóbban telepedett rám a gondolat, hogy az iskola után munkát kell találnom. Ráadásul, az összes tantárgy közül ez volt a legrosszabb. A hátam közepére se kívántam azt a három órát, amikor a nyelvemet csavargatva próbáltam elkapni egy idegen nyelven folytatott beszélgetés kadenciáját.
Miután a társammal végigbogarásztunk egy párbeszédet, meglepetésemre hallottam, hogy a mögöttem ülő lány egyedül olvasta ugyanazt. Polly az egész félév során a mögöttem levő padban tanult, de valahogy soha nem társalogtunk. Ahogy hátralestem, láttam, hogy hiányzott a padtársa. Küszködött a hosszú szöveggel, én pedig, hallgatva őt, egyre kényelmetlenebbül éreztem magam a gondolattól, hogy a helyében lehetnék.
“Hogy énekelhet valaki duettet egyedül?” – kérdezte tréfásan a tanárnő. “Polly, keress magadnak egy partnert, a következő párbeszédhez!”
“Szeretnéd, hogy veled olvassak?” – suttogtam, mire Polly szeme felcsillant. “Igen, köszönöm!” – suttogta vissza. Miután végeztünk a dialógussal, Polly ismét megköszönte. Ezután már csak a tanárnő magyarázataira fordítottam figyelmemet, belemerültem a japán nyelv tegező formáiba, és a Pollyval folytatott beszélgetésem háttérbe szorult.
Végre megszólalt a csengő, és miközben a tankönyvemet és a jegyzeteimet pakoltam Polly odahajolt hozzám, hogy egy kis sárga cetlit nyomjon a kezembe. A teremből kifelé kinyitottam és ez állt benne:
“Kedves Elza, köszi, a mai segítséget! Sok sikert kívánok a vizsgához! Meg tudod csinálni!”
Soha nem is beszélgettem ezzel az osztálytársammal, de válaszul aprócska gesztusomra időt szakított arra, hogy ezzel a levéllel bátorítson. Isten ilyen, aki mindig tudtomra akarja adni, hogy nem vagyok egyedül, és hogy az életem legapróbb részleteiben is vigyáz rám.
Remélem sose feledem, hogy Pollyhoz hasonlóan mindig időt szánjak rá kifejezni a hálámat, amikor kedvességben részesülök. Remélem, képes leszek észrevenni a hétköznapi pillanatoban, hogyan lehetek Isten szeretetének csatornája mások számára.