Az első Betlehem története valószínűleg mindenki számára ismert: Assisi Szent Ferencről azt mesélték, hogy 1223-ban megkérte Grecchio falvának lakosait, hogy legyenek a Bethlehem szereplői. Amit biztosra tudunk a történetből, hogy ezek az „élő jászlak“ népszerűvé váltak, és a hagyomány elterjedt az egész világon.
A probléma abban állt, hogy ezekhez az igen nagyszabású kezdeményedzésekhez több tucat szereplőre és sok előkészületre volt szükség. A francia forradalom idején elnyomták a vallásos megnyilvánulásokat és a betlehemek apróbbak lettek, így házilag is könnyen el lehetett készíteni őket.
A leghíresebb ilyen alkotások Provence megyében készültek. A Biblia ismert szereplői (Jézus családja, a pásztorok, angyalok és királyok) mellett ezek a Betlehemek néhány hétköznapi szereplőt is tartalmaztak.
A tipikus Provence-i betlehemekben mindig megtalálható egy konkrét szereplő. Nincs a kezében ajándék, de karjait az intenzív öröm és meglepetés kifejezéseként emeli magasba. Ő Lou Ravi (az elragadtatott). Olaszországban is létezik egy hasonló szereplő, akit Lo Stupito-nak (döbbentnek) neveznek. Mindkettőjüket az erős döbbenet és csodálat jellemzi. Kezeik látszólag üresek, pedig ők hozzák a legértékesebb ajándékokat, ami nem egyéb, mint saját csodálatuk.
Mi, akik ismerjük a karácsony történetét, gyakran készpénznek vesszük az ünnep áldásait. Jézus születésnapja hagyománnyá, egy évről évre ismétlődő szokássá válik, ami nem sokban különbözik a többi ünneptől. Pedig nagyon is különbözik! Az igazság az, hogy Isten annyira szeret bennünket, hogy lejött a Földre emberi formában, Saját Fiának, Jézusnak képében, hogy megismerhessük Őt, megtanuljunk bízni Benne és szeretni Őt. 1 Bárcsak megőrizhetnénk Lou Ravi gyermeki csodálatát, ami a legjobb ajándék!
- Lásd: János 3:16 ↑