Ellenség nélkül nincsen háború.
Nemrég újranéztem a Joyeux Noël (Christian Carion, 2005) című filmet, ami egy 1914-ben, a francia fronton történt, jól doumentált esetet dolgoz fel.
A Nagy háború (‘1. Világháború) egyik ütközetében 3000 skót, francia és német katona vett részt. Karácsony estéjén néhány német katona elkedte énekelni a Csendes éjt. Hamarosan egy skótduda is felvette a dallamat, majd rövid idő alatt mindhárom csapat katonái csatlakoztak az énekhez, egymástól 100 méterre, ahol néhány órával korábban még egymást gyilkolták. Micsoda kontraszt!
A világon mindenhol ismert és kedvelt dal melegsége által békére ösztökélve, a háborúzó felek kimerészkedtek a lövészárkokból és nem hivatalos békét kötöttek egymással. A front egyes szakaszain a béke 10 napig tartott. Az ellenségek megmutatták egymásnak fényképeiket, csokoládét, pezsgőt és egyéb apróságokat ajándékoztak egymásnak. Rájöttek, hogy sokkal több bennük a közös vonás, mint azt gondolták volna, beleértve egy macskát is, amelyik mindkét oldalt rendszeresen látogatta, mindenkivel barátságos volt, és mint kiderült, mindkét oldal kabalaállatának nevezte ki korábban.
A korábbi ellenségek a tőlük telhető módon kommunikáltak egymással. Horstmayer, a németek parancsnoka azt mondta Audebert-nek, a franciák egyik hadnagyának, hogy „Miután Párizst elfoglaljuk, mindennek vége lesz.“ „Akkor majd meghívhatsz egy italra a Rue Vavin utcában!“ „Ne érezd úgy, hogy el kell foglalnod Párizst ahhoz, hogy meghívjalak egy italra a házamban!“ – válaszolta Audebert.
A két oldal közötti barátság nem csupán egyszerű szívélyeskedés volt. A karácsonyi békét követő reggelen mindkét fél figyelmeztette a másikat a saját részről érkező tüzérségi támadásról. Újdonsült bajtársiasságuk olyan erős volt, hogy egyes katonákat az ellenfél lövészárkában bújtattak, hogy megvédjék őket.
Mivel magyarázható ez a változás? Az ismert karácsonyi ének kölcsönös szeretetével.
Az eset jó emlékeztető arra, hogy van gyógyír a háborúskodásra, aminek lényege, hogy ne démonizáljuk az ellenséget, hanem inkább tanuljuk meg szeretni őket, ahogy erre Jézus tanított. 1 Természetesen könnyű ezt mondani. De mégsem lehetetlen. Túl kell látnunk a kívülről látahtó, faji, hitbeli, ideológiai és egyéb különbözőségeken, és rájönni, hogy mindenkinek szüksége van szeretetre. Mindenkinek szüksége van arra, hogy szeressen és szeressék. Ha csak egy kis erőfeszítést tetténk arra, hogy megismerjünk másokat, akikkel látszólag kevés közös tulajdonságban osztozunk, a fronton harcoló katonákhoz hasonlóan mi is rájönnénk, hogy, hogy sokkal több bennünk a közös.
Figyelembe véve, hogy az I. Világháború még három évig folyt ezt követően és 20 millió életet követelt, illetve, hogy azóta több tucat komoly háborút vívtak a világban, amelyek szintén több millió ember életét követelték, az ember azt gondolhatja, hogy a katonák által egymás felé tanúsított jóakarat hiábavaló volt. A karácsonyi békében résztvevő katonák komoly fegyelmezésben részesültek. Annak érdekében, hogy az eset ne ismétlődhessen meg, feletteseik különösen erős tüzérségi támadást rendeltek el a következő év karácsonyán. Ettől függetlenül a háború közepén létrejött békéről szóló történet tovább él és ma is képes lebontani a falakat, amelyek ellenséggé tennék a potenciális barátokat. Az eset Isten szeretetének bizonysága, ami a karácsony lényege.
Karácsonyi ima
Robert Louis Stvenson-nak (1850-1894) tulajdonítva
Szerető Isten, segíts, hogy emlékezzünk Jézus születésére, hogy osztozzunk az angyalok énekében, a pásztorok örömében és a bölcsök imádatában. Zárd be a gyűlölet ajtaját és nyisd meg a szeretet ajtaját szerte a világon! Minden egyes ajándék kedvességet hozzon és jóakaratot minden üdvözlés. Szabadíts meg a gonosztól a karácsony által hozott áldással. Elménk hálával legyen teljes, szívünk pedig megbocsátással Jézusért. Ámen.
- Lásd: Máté 5:44 ↑