Az asszony a kútnál

Bár a legtöbben hallottuk már a „jó szamaritánus” kifejezést, nem biztos, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy kik is voltak a szamaritánusok, és mekkora viszály volt a zsidó nép és a szamaritánusok között. Az ellenségeskedés gyökerei messze visszanyúltak a történelemben.

Kr. e. 720-ban az Asszír Birodalom királya megszállta Izraelt, és Asszíria földjére hurcolta a tíz északi törzset. Az izraeli városokat idegenekkel népesítette be, és így ez az északi terület Szamaria néven vált ismertté. (Lásd 2. Királyok 17:22-34)

A környéken maradt izraeliták leszármazottai idővel beházasodtak a betelepedő családokba és kultúrájuk egybeolvadt az idegenek kultúrájával. Ezek az emberek azért jöttek, hogy a zsidók Istenét imádják, de nem tekintették Jeruzsálemet szent városnak, és nem a zsidó templomba mentek imádkozni. Számukra a szamáriai Gerizim hegye volt a legszentebb hely, a tetejére építették templomukat, és ott imádták Istent. Az eltérő vallási szokásaik miatt a zsidók kerülték a szamaritánusokkal való érintkezést.

Jézus egy alkalommal, amikor Júdeában járt, úgy döntött, hogy visszatér szülőföldjére, Galileába. A legrövidebb, legegyenesebb út Júdea és Galilea között Szamarián keresztül vezetett. A zsidók azonban, mivel nem akartak a szamaritánusokkal érintkezni, inkább a hosszú elkerülő utat választották, hogy ne kelljen átkelni a földjükön. Tanítványai meglepetésére, Jézus ez alkalommal a szokásokat felrúgva, egyenesen Szamárián keresztül vezette őket.

Miután Jézus és tanítványai mérföldeket gyalogoltak Szamária durva és zord terepein keresztül, megérkeztek Jákob kútjához, amit Jákob pátriárka és fiai közel 2000 évvel korábban ástak.

A szomjas, utazástól megfáradt csapat a kút köré gyűlt, hogy csillapítsa szomját, de nem volt edényük, amivel vizet meríthettek volna a több mint 100 láb mély kútból. Élelmük is elfogyott. Félmérföldnyire előttük feküdt a szamáriai Sikar városa, ezért a tanítványok úgy döntöttek, elmennek élelmet venni. Jézus azonban elfáradt az utazástól, inkább ottmaradt, és leült a kút mellé pihenni. (János 4:5-6)

Nem sokkal később arra jött egy asszony egy üres vizeskorsóval. A kúthoz közeledve meglepődött az idegen láttán. Gyanakodva nézett rá. – „Egyértelmű, ez egy zsidó ember!” – gondolta. Remélve, hogy a férfi nem fogja zavarni, csak azzal foglalkozott, hogy vizet húzzon a kútból.

”Adnál innom?” – kérdezte Jézus.

A nő meglepődve nézett rá – „Micsoda!? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én szamáriai vagyok?” – kérdezte. (János 4:7-9 RUF)

Jézus így válaszolt – „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! – te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.”

„Uram, merítőedényed sincs, a kút is mély, honnan vennéd az élő vizet?” – Szinte kérdőre vonta ezt a zsidó idegent amint hozzátette – „Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?” (János 4:10-12 RUF)

Jézus pedig így válaszolt – „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”

Nos, ez egy rendkívüli kijelentés volt! Az asszony, bár nem volt egészen biztos benne, hogy értette e szavakat, így szólt – „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni.” (János 4:13-15 RUF)

Jézus meglepően reagált – „Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!” – mire a nő így felelt – „Nincs férjem.” – Jézus ekkor azt mondta – „Jól mondtad, hogy férjed nincs, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed.” (János 4:16-18 RUF)

A nő teljesen ledöbbent! Ez a vadidegen csak úgy tudhatott ilyen részleteket a magánéletéről, ha próféta! Ezért úgy döntött, Ő lehet a megfelelő ember, akinek felteheti az akkori kor legvitatottabb vallási kérdését.

„Uram” – mondta – „látom, hogy te próféta vagy”. Ezután a Gerizim hegyén álló templomra mutatott, míg azt mondta: „A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti (zsidók) pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.”

Jézus így felelt: „Higgy nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor nem ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. De eljön az óra, és az most van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk. ” (János 4:19-24 RUF)

Az asszony meglepődött a válaszán. Milyen csodálatos lenne – gondolhatta – ha bárhol is vagyunk, a szívünkben imádhatnánk Istent! Ezután egy még nagyobb kérdést tett fel a régóta várt Messiás eljöveteléről.

„Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.”

Jézus pedig a szemébe nézve válaszolt – „Én vagyok az, aki veled beszélek.” (János 4:25–26 RUF)

Az asszony csodálkozva nézett Jézusra. Vajon tényleg Ő a Messiás, a Krisztus?

Jézus tanítványai éppen ekkor tértek vissza a városból, és meglepődtek, hogy Jézus egy nővel beszélgetett. Ahogy közelebb értek, az asszony, hátra hagyva a vizesedényét, visszaszaladt a városba.

Amikor odaért a piacra, izgatottan kiáltott fel – „Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a Krisztus?!” (János 4:28-29) Látva meggyőződését és lelkesedését, sokan hittek neki, hogy a régóta várt Messiással beszélt.

Nemsokkal ezután Jézus tanítványai egy hatalmas embertömeget pillantottak meg közeledni feléjük, és az asszony is köztük volt. Az emberek arra kérték Jézust, hogy maradjon velük és tanítsa őket. Ő beleegyezett, és a szamaritánusok örvendezve kísérték vissza őket Sikárba.

Jézus két napon át tanított a városukban, és hallván az igazság szavait, sokan hinni kezdtek benne. Meg is jegyezték az asszonynak – „Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője!” (János 4:39-42 RUF)

Az utolsó nap, mikor Jézus és tanítványai már készültek továbbutazni Galileába, sokan összegyűltek a városból elbúcsúzni tőlük. A szamáriai asszony örömmel teli mosollyal búcsúzkodott. Most már értette miről beszélt neki Jézus a kútnál – a lelkéből élő víznek forrása fakadt.

János evangéliumának e gyönyörű történetéből megtudhatjuk, hogy Jézus szakított korának hagyományaival annak érdekében, hogy Isten szeretetével és igazságával elérje az elveszett és magányos lelkeket. De nem csupán a szamaritánusok kulturális, etnikai és vallási különbségeivel nem foglalkozott, hogy felajánlhassa nekik az igazságot, hanem elnézett a kútnál lévő asszony bűnei fölött is, és meglátta benne a lelket, aki őszintén vágyott Isten szeretetére. Ebből is láthatjuk, hogy Isten szeretete és Jézus által való megváltás minden embernek szól. „Mert úgy szerette Isten e világot [és benne minden embert], hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16)